Gaslynak bejöttek Horner trükkjei

Pierre Gasly elégedetten értékelte a szombati időmérőt, amelyen az ötödik rajthelyet szerezte meg, közvetlenül csapattársa mögött, de megelőzve a Ferrari német pilótáját, Sebastian Vettelt.

Pierre Gasly, Red Bull Racing signs a autograph for a fan

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Pierre Gasly mélyrepülése a szezon elejétől téma, de a francia pilóta Silverstone-ban már hozta a tőle elvárt minimumot. A Red Bull már korábban jelezte, hogy nem engedi el a francia kezét, akinek beállításait jobban Max Verstappenéhez igazították. Gasly már az edzéseken is jobban teljesített, az időmérőn pedig az ötödik lett. Ugyan csapattársával szembeni lemaradása így is három tized, ám Sebastian Vettelt így is megelőzte.

"Az egész hétvégén nagyon jól dolgoztunk. tudtuk, hogy nagyon sok változtatást eszközöltünk, és ezért fejlődnünk kell. Most úgy néz ki, hogy jó az irány, és boldog vagyok, hogy a sok munkával és idővel sikerült változtatni. Az edzéseken is jól ment, sok a pozitívum. Holnap viszont még be kell fejezni a munkát, de összességében eddig ez egy jó hétvége" - mondta Gasly.

Még több F1 hír:

"Ez volt a taktikánk, és a közepeseket választottuk, mert tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a választással egy és két kerékcsere között. De persze nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő holnap meglátjuk" - utalt Gasly arra, hogy a Red Bull a közepes gumikon való rajt mellett döntött, ellentétben a Ferrarival, amely a lágyakon indul vasárnap.

"A verseny elején akarnak előnyt szerezni, én így látom, és ez a különbség. Ez megfűszerezheti a holnapi futamot, és ők a két kiállás mellett döntöttek, mert szerintem sok lesz a kopás, és ez veszélyessé teheti az egy kiállásos taktikát" - gondolt már a riválisok vasárnapi taktikájára Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

"Nagyon elégedett vagyok Pierre-rel, mert jól szerepelt az időmérőn, és ez esélyt ad egy jó versenyre is. A hét elején elmentünk egy kicsit kartozni, és én mutattam neki pár trükköt" - mondta nevetve Horner. "A magabiztosság egy érdekes dolog a sportban, és ő most nyugodtabb, miután maga mögött hagyta Ausztriát."


Egy nagyon látványos pályabejáró a Ferrarival Silverstone-ban az F1 2019-ből

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc szerint a mai napban ennyi volt
Következő cikk Toto Wolff nem ad több interjút ma

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország