Horner tiszta vizet öntött a pohárba az esetleges Perez-Ricciardo cserével kapcsolatban

A Red Bull szerdán jelentette be hivatalosan, hogy Daniel Ricciardo lesz a csapat harmadik számú pilótája 2023-ban, ám ezzel párhuzamosan megindultak a találgatások, válthatja-e az ausztrál Sergio Perezt, amennyiben a mexikói kapcsolata túlzottan feszültté válik Max Verstappennel.

Sergio Perez, Red Bull Racing, Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

A paddockban gyakorlatilag már napok óta kész tényként kezelték, hogy Daniel Ricciardo a következő szezonra visszatér korábbi sikerei helyszínére és a Red Bull tartalékversenyzője lesz, amit a csapat szerdán meg is erősített.

A német sajtó ugyan arról számolt be, hogy Max Verstappen szívesebben látná az ausztrál csapattársaként, mint azt a Sergio Perezt, akivel feszültté vált a kapcsolata a Brazil Nagydíj után, a holland a Viaplaynek adott interjújában maga cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy megromlott volna a viszonya jelenlegi társával.

Mint ismert, a kisebb balhé azok után bontakozott ki, hogy a regnáló világbajnok nem engedte el maga mellett Interlagosban a világbajnoki második címért küzdő Perezt, ennek hátterében pedig a mexikói Monacóban látott kvalifikációs balesete állhatott.

Még több F1 hír:

Christian Horner, a Milton Keynes-i alakulat csapatfőnöke kijelentette, nem azért igazolták le Daniel Ricciardót, hogy nyomást gyakoroljanak Perezre, és egyáltalán nincs veszélyben a teljes állású versenyzői státusza.

„A Daniellel kötött szerződésünk nagyon konkrét. Pereznek a kontraktusa még a következő két évre szól, a két versenyzőnk pedig remekül megérti egymást, ezt mutatja az idei szezonban elért konstruktőri bajnoki címünk is.“

„Ehhez mindkét pilóta hozzájárult pontok tekintetében. Checo szerződését az év elején hosszabbítottuk meg és ebben az idényben nagy lépést tett előre“ - fogalmazott a brit.

 

Horner bagatellizálta a Brazíliában történteket, és még egyszer megerősítette, a nézeteltérést elsősorban az okozta, hogy a futam előtt nem beszéltek az esetleges opciókról.

„Minden lehetséges forgatókönyvet át kellett volna gondolnunk, és hiba volt, hogy a verseny előtt nem beszéltünk ezekről, nem volt világos tervünk. Sajnálatos, ami történt, de a futam után azonnal nyíltan és átláthatóan kezeltük a helyzetet. Max és Checo is őszintén beszéltek egymással, jó a kettejük közötti dinamika“ - fogalmazott a csapatvezető.

A Red Bull döntött arról, kik szállítsanak nekik motorokat 2026-tól

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes még mindig nem érti a W13-as minden tulajdonságát
Következő cikk Briatore szerint Alonso személyében "egy rottweiler" ment az Aston Martinhoz

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország