Horner: teljes mértékben elégedett vagyok ezzel az eredménnyel

A Red Bullnak Bakuban sem lett meg a pole pozíció, de ettől függetlenül nem lehetnek túlzottan csalódottak, hiszen vasárnap minden esélyük meglesz arra, hogy újabb győzelmet ünnepeljenek.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Azerbajdzsánban mondhatni az idén már megszokott kép érvényesült, mivel ismét Charles Leclerc-é lett a pole, de a Red Bullok ott vannak közvetlen mögötte, ami azt jelenti, hogy komoly csatára lesz kilátás a futamon.

Christian Horner, a bikások csapatvezetője nem tűnt túlzottan elégedetlennek a kvalifikációt követően, mert szerinte is bőven lehet esélyük a győzelemre a hosszú egyenesek és a DRS miatt.

„Teljes mértékben boldog vagyok. Az időmérő előtt tudtam, hogy szoros lesz, és hogy a Ferrarinál van némi előny, de idén már megmutattuk, hogy vasárnap gyors és versenyképes autónk van, ezen a pályán pedig lehet előzni.”

Még több hír:

„Remélhetőleg meg tudjuk majd nehezíteni a dolgukat. Egy ilyen hosszú egyenessel, valamint a DRS-hatás erőssége miatt bármi megtörténhet, bár ehhez persze elég közel kell maradni a középső szektorban. Sok fog múlni azon, hogy velük tudjunk maradni a rajtot követően” – magyarázta Horner.

Természetesen a pilótákat is megdicsérte, és elmondta, hogy Pereznél a tankolással volt valamilyen gond a garázsban, és ezért tudott csak később kimenni. „Mindkét versenyzőnk jól ment, áthozták a lendületet Monacóból, Checo pedig mindig is kiemelkedő volt itt, ráadásul még szélárnyékot sem kapott.”

„A kivezető köre viszont tökéletesre sikerült. Szélárnyékkal talán közel lettünk volna, de nem hiszem, hogy elég lett volna Charles elkapásához. Úgy gondolom, most egyszerűen ők voltak előnyben egy körön. Már sok jó csatát láttunk köztünk és a Ferrari között, és szeretnénk holnap is valami hasonlót.”

Perezt motorprobléma is hátráltatta az időmérő végén

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan az eredmény a Hamilton-Norris vizsgálat ügyében!
Következő cikk Ezért nem tudott Perez szélárnyékot adni Verstappennek a bakui időmérő végén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország