Horner szerint Verstappennek ki kell eresztenie a gőzt

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Max Verstappennek ki kell adnia a gőzt magából, miután az elmúlt két futamon is kiesett műszaki hiba miatt.

Horner szerint Verstappennek ki kell eresztenie a gőzt

A jövő heti Orosz Nagydíj előtt Christian Horner meg fogja beszélni Max Verstappennel, hogy a milton keynesi csapat milyen lépéseket tesz, hogy felülkerekedjenek a közelmúlt műszaki hibáin, amelyek miatt lendületet vesztett a bajnoki küzdelemben.

Monzában Verstappennek azután kellett kiállnia, hogy a Honda az adatokban észrevette, hogy gond van a motorral, míg Mugellóban, miután jól rajtolt, hirtelen teljesítményvesztést követően hátraesett, majd ezután a kavicságyba lökték.

Mielőtt kiugrott a homokra vetett autóból, Verstappen a rádión keresztül annyit üzent a csapatnak: „Ennyit lehet kezdeni ezzel a sz*rral,” egyértelműen utalva a motorproblémákra, most pedig Christian Horner a Red Bull weboldalára írt blogposztjában reagált a dolgokra:

„Max idegessége az újabb kiesés miatt teljesen érthető. Mugellóban már az első körtől kezdve ott volt a szeren. Az autó nagyon gyors volt és az egyensúlyában is komoly előrelépést értünk el. Emiatt volt ennyire letörve. A pillanat hevében, amikor a rajt utáni adrenalinlöketet a kavicságyban a csalódottság követi, természetes, hogy a rádióban szitkozódni fogsz.”

Még több F1 hír:

„Tényleg úgy éreztük, hogy most megszorongathatjuk a Mercedest. A munka nehezét elvégezte, jobban rajtolt, mint Lewis és onnantól kezdve nyílt csata lett volna, de aztán ebből végül nem lett semmi.”

Horner hangsúlyozta, hogy Verstappent a sikeréhsége teszi ilyen jó versenyzővé: „Ez volt a második verseny egymás után és komolyan idegesíti, mert ki van éhezve és nagyon akar győzni. Ha nem lenne ez az éhség, nem lenne az, aki, akit minden hétvégén szeretnénk látni a győzelemért küzdeni.”

„Most ki kell eresztenie a gőzt, aztán előre tekinteni. Szocsi előtt ezt rendesen meg fogjuk beszélni vele, elmagyarázzuk, mi folyt a színfalak mögött a csapat és a Honda között, hogy biztosan vághasson neki a következő futamnak.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Horner szerint a Mercedes fogja diktálni a tempót Szocsiban is, de szerinte sebezhetőek: „Úgy érzem, a Mercedes kellően feltüzelt és domináns lesz, mert ez a pálya az ő stílusuknak fekszik, de mint láthattuk, idén a gumikopás érdekes tényező tud lenni.”

„Bár nem tornáztattuk meg őket múlt héten, a rádióban hallhatóan idegesek voltak, magyarázták a pilótáknak, hogy ne menjenek a rázókövekre. Szóval jó lenne Szocsiban versenyképesnek lenni és nyomást helyezni rájuk, mert akkor történhetnek váratlan dolgok.”

„A bajnokság nagyjából már elúszott nekünk, szóval minden versenyt kezelhetünk úgy, mint egy döntőt. Egyszerűen csak nekivágunk, mert nincs veszítenivalónk. Mindenképpen szeretnénk magunkat visszatornászni olyan helyzetbe, hogy kihívók lehessünk, és ez sikerülni is fog.”

„A Mercedes magasra tette a lécet és remek munkát végeznek, de senki sem verhetetlen. Keményen és okosan kell dolgoznunk, a jó emberekkel körülvéve, márpedig ezek véleményem szerint a mi csapatunkra nagyon is jellemzőek.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Beszélt az FIA arról, miért lett végül betiltva a partimód
Előző cikk

Beszélt az FIA arról, miért lett végül betiltva a partimód

Következő cikk

Pereznek még jobban fáj a távozás úgy, hogy tudja, egy jó autót kell otthagynia

Pereznek még jobban fáj a távozás úgy, hogy tudja, egy jó autót kell otthagynia
Hozzászólások betöltése