Horner szerint Verstappen "konstruktívabb" volt Szingapúrban, mint amilyennek tűnt
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint Max Verstappen valóban nagyon frusztrált volt a Szingapúri Nagydíj miatt, de ezeket az energiákat megfelelően vezette le.
A pénteki időmérős szimuláció végén ököllel ütötte a kormányt, miután a Q2-ben kiesett, a rádióban üvöltözött, sok jele volt annak, hogy Max Verstappen pokoli ideges volt Szingapúrban, miután a Red Bull mindent megpróbált, de semmit sem tudtak tenni, amivel az RB19 jól tudott működni a Marina Bayen.
Miután pénteken új padlólemezt próbáltak ki, szombatra egy hagyományosabb beállítást próbáltak ki, de így sem tudták a gumikat a megfelelő működési tartományba melegíteni a Q2-ben, márpedig a beállítás csak ekkor működött volna megfelelően.
A Japánban tartott sajtótájékoztatón Christian Horner elmondta, bár a rádióban nem úgy tűnt, Verstappen nagyon is konstruktív volt: „Max múlt hétvégén nagyon tisztán fogalmazott. Egész héten és a kiértékelésen is nagyon konstruktív volt. A frusztrációját a padelpályán élte ki, meg is verte GP-t (Gianpiero Lambiase, Verstappen versenymérnöke), ami csak felpaprikázta a dolgokat.”
Hozzátette, mennyire fontos volt, hogy Verstappen megszerezte sorozatban a tizedik győzelmét: „Örülök, hogy még Szingapúr előtt vmeglett a tíz győzelem és nem a Marina Bay volt a tizedik. Előbb vagy utóbb úgyis elveszítettünk volna egy versenyt, így legalább megvolt neki az az öröm, hogy az előző tíz futamon győzött. Éretten és igazi vezetőként kezelte a helyzetet.”
„Szingapúr emlékeztetett arra, hogy veszíteni fáj és ha nem ezt érzed, amikor veszítesz, akkor rossz karriert választottál. A Ferrari remek munkát végzett, Carlos Sainz pedig különösen intelligensen vezetett, megérdemelte a győzelmet.”
Sajtóértesülések szerint Daniel Ricciardo már több mint két hónapja aláírta 2024-es szerződését az AlphaTaurival.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.