Horner szerint Verstappen emberfelettit ment tegnap

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner szerint Max Verstappen egy hihetetlen körrel tudta magát a Mercedes pilótáit elválasztva az első sorba verekedni Szocsiban, külön kiemelve, milyen okosan kihasználta Valtteri Bottas szélárnyékát.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Andy Hone / Motorsport Images

A harmadik helyre kvalifikáló Valtteri Bottas mellett Max Verstappen is a közepeseken jutott tovább a Q2-ből, míg az élmenő Lewis Hamilton a lágyakon kényszerül rajtolni, azaz a vasárnapi Orosz Nagydíjon az első két helyről indulónak más lesz a stratégiája.

Verstappen a Q2-ben megtett első köre után nem lehetett biztos a továbbjutásban, így biztos, ami biztos alapon a lágyakon is kezdett egy mért kört, ám az utolsó kanyarban szólt neki a csapat, hogy lassítson, hogy maradhasson a közepes keverék rajta a startnál.

Verstappen és csapattársa, Alex Albon voltak az elsők a Sebastian Vettel balesete utáni piros zászlós szakaszt követően, akik kimentek a boxutcából, Christian Horner csapatfőnök el is mondta, miért: „Fontos volt, hogy mindkettejüknek tiszta köre legyen, mindenképpen korán kellett őket kiküldenünk, hogy ne akadályozza őket a forgalom.”

Még több F1 hír:

„Maxra pedig szóltunk, hogy hagyja a körét, hogy a közepeseken rajtolhasson. Kései döntés volt, de helyes, és ezzel előnyből indul a holnapi futamon. A 18. kanyarban szóltunk a fülére, ennél vékonyabb hajszálon nem is múlhatott volna!”

A Q3-ban azonban Verstappen volt az utolsó, aki a végső mért körét megkezdte, és így tudta kibillenteni Valtteri Bottast a megszokott második helyéről: „Nagyon okos volt. Megvárta, hogy Bottas elmenjen mellette a gyorsköre végén, és amikor ő megkezdte a sajátját, tudott profitálni a szélárnyékból.”

„Ez az egyes kanyarig már egy tized előnyt adott neki, persze ezt még meg kellett őríznie a pálya többi részén. Hihetetlen kört futott, tényleg, az egyik legjobb teljesítménye volt idén szerintem.” – mondta Horner, aki azért nincs teljesen elragadtatva a hétvégétől:

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Eléggé felemás a dolog. Voltak ígéretes villanások, de a forgalom és a piros zászlók és mindenféle incidens miatt nem igazán tudtunk összehozni egy normális kört. Max viszont roppant magabiztos volt és hozta, amit kell. Alex is ügyesen bejutott a Q3-ba, ő viszont a boly rosszabbik végét fogta ki, egy pár tized és az ő köre is teljesen máshogy nézett volna ki.”

Szocsi lesz az első futam, ahol Verstappen az első sorból rajtolhat a júliusi Stájer Nagydíj óta, amely a szezon második versenyhétvégéje volt. Horner: „Egyre közelebb és közelebb volt ehhez. Már Spában sem sokon múlt a dolog, Mugellóban is két tizeden belülre került.”

„Remek munkát végzett azzal, hogy szétválasztotta a Mercedeseket, ráadásul más gumikon lesz, mint Lewis, meglátjuk, hogy válik be a stratégia. Ha Lewis jól rajtol és a szélárnyékban tudunk maradni, akkor nem leszünk mérgesek. Az F2-ben viszont láthattuk, hogy ha a poleból egy jó rajtot kifogsz, valószínűleg az első kanyarban is első leszel.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Videó: Hamilton újabb pole-köre, amit majdnem meg sem futhatott
Következő cikk Mercedes: kénytelenek voltunk Hamiltont a lágyakon kiküldeni, akarata ellenére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország