Horner szerint ez a Ferrari sikerének legnagyobb akadálya
Christian Horner szerint amíg a Ferrari nem viselkedik ismét „rendes” versenycsapatként, nem is számíthatnak majd sikerre a Forma-1-ben.
A Ferrari utoljára 2007-ben, 16 éve nyerte meg az egyéni világbajnoki címet a Forma-1-ben Kimi Räikkönennel, de a csapat utolsó konstruktőri sikeréig is 2008-ig kell visszamennünk.
A 2023-as szezonban is gyorsan kiderült, hogy az F1-75 alapjaira épített SF-23 egyáltalán nem elég gyors vagy kiegyensúlyozott ahhoz, hogy felvegye a harcot a Red Bull domináns RB19-ével, de még így is a Ferrari az egyetlen csapat, amely idén le tudta győzni a Red Bullt.
Az év előtt ismét a Ferrari belső politikai küzdelmeitől volt hangos a sajtó: Mattia Binotto helyét Frederic Vasseur vette át, miután a Ferrari új vezérigazgatója, Benedetto Vigna nagyobb szerepet vállalt az F1-es csapat döntéseiben.
Az Eff Won podcast vendégeként a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner – aki híresen a nagyvállalati kultúra ellenfele – hasonló problémát lát a Ferrarinál is, csak éppen a nagyvállalatiság helyett azzal, hogy a Ferrarit mindenki nemzeti ügyként kezeli Olaszországban.
„A Ferrari legnagyobb problémája az, hogy egy nemzeti csapatról beszélünk. A Ferrarinak vissza kell térnie a gyökereihez, és versenycsapatként kell működniük” – mondta Horner.
„A Ferrari nem csak egy csapat, hanem egy nemzeti intézmény, emiatt pedig talán túl sokan is vannak a csapat élén. Mindenkinek megvan a saját véleménye és beleszólása a csapat életébe. A mi előnyünk pont az, hogy nagyon gyorsan tudunk dönteni, és ha hibázunk is, akkor azt gyorsan ki tudjuk javítani.”
„A Ferrarinál azonban mindenki óriási nyomás alatt dolgozik, még a sajtónak is óriási hatása van arra, hogy mi történik a csapaton belül.”
Az F1 mindkét olasz helyszínének biztosíthatták a jövőjét.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.