Horner szerint Európában keményen visszavághat nekik a mezőny

A Red Bull domináns formában indította a 2023-as évet, hiszen kettőből két időmérőt és futamot nyertek meg eddig, ráadásul mindkétszer kettős győzelmet értek el. Sokan emiatt már attól félnek, hogy unalomba fulladhat ez a szezon, de Christian Horner óvatosságra intett mindenkit.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

A semleges szurkolók szempontjából rossz hír, hogy a bikások előnye tavalyhoz képest még növekedett is, és egyelőre az első két helyszínen senki sem tudta komolyan megszorongatni őket, még ha kisebb technikai bakik fel is ütötték a fejüket a címvédő istállónál.

Ennek ellenére azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Red Bullnál ott vannak az aerodinamikai fejlesztési korlátozások, ami azt jelenti, hogy idővel talán a többi alakulat nagyobb ütemben lépdelhet előre, mint ők. Horner szerint pedig egyelőre még kár lenne bármilyen nagy következtetést levonni a szezon egészére tekintve.

„Még annyira korán vagyunk az évben. 23 futamból áll az idény, és eddig két versenyt futottunk. A helyszínek pedig nagyban eltérnek egymástól. Alig egy hét múlva jön Ausztrália, tehát biztos vagyok abban, hogy ide-oda fognak ingadozni az erőviszonyok. Mi azonban ennek ellenére reménykedünk abban, hogy még több teljesítményt tudunk kihozni az autóból” – nyilatkozta a Sky-nak a Red Bull csapatfőnöke.

Szerinte fontos, hogy még most minél nagyobb előnyre tegyenek szert, mert idővel a mezőny még szorosabbá válik majd, ahogyan az autók egyre inkább elkezdenek hasonlítani egymásra, és ahogy vélhetően egyre többen lépnek majd rá a Red Bull által követett koncepcionális útra.

Az istálló jelenlegi dominanciája miatt megvan rá az esély, hogy sok néző idővel talán elpártol a sorozattól, de Horner szerint kár ezen töprengeni, hiszen két pilóta szoros versengése is lehet izgalmas, emellett pedig arra számít, hogy Európába érve a riválisok keményen visszavágnak majd nekik.

„Kétségem sincs afelől, hogy az ellenfelek hamar és agresszíven vágnak majd vissza, főleg az európai szezonban, amikor igazán jönnek majd a fejlesztések. Sokat hallani a Mercedes nagy fejlesztési csomagjáról, és biztos vagyok, hogy a Ferrari sem elégedett jelenleg. Szóval tényleg arra számítunk, hogy változnak majd az erőviszonyok, ha visszatérünk Európába.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tost elárulta, mikor vonul vissza a Forma-1-től
Következő cikk Wolff Hamilton jövőjéről beszélt, a brit reagált

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország