Horner szerint csak egyetlen esetben engedik el Gaslyt a Red Bull-családtól
A Milton Keynes-i alakulat csapatfőnöke kijelentette, egyetlen esetben hajlandók tárgyalni Pierre Gasly 2023 végéig szóló alphatauris szerződésének felbontásáról, méghozzá akkor, ha az FIA utat nyit nekik Colton Herta leigazolása előtt.
Némi túlzással azt is állíthatjuk, hogy a jövő évi pilótapiac izgalmasabban alakul, mint a 2022-es Forma-1-es szezon. Egyelőre több kérdőjel is akad a következő szezon rajtrácsával kapcsolatban, miközben Max Verstappen második világbajnoki címe felé száguld.
A lavinát Sebastian Vettel indította el a Magyar Nagydíj előtt, amikor bejelentette, hogy az év végén befejezi F1-es pályafutását, az Aston Martin pedig nem sokkal később megkörnyékezte, majd meg is szerezte Fernando Alonsót a helyére az Alpine-tól.
Emiatt a francia istálló került lépéskényszerbe, azonban az A-tervük, azaz Oscar Piastri faképnél hagyta őket és hiába jelentették be hivatalos közleményben, hogy az ausztrál váltja Alonsót, az F2 és F3 bajnoka egy hosszú szappanoperát lezárva a McLarenhez írt alá.
Az Alpine-nak tehát most monitoroznia kell az elérhető versenyzőket, hiszen továbbra sem derült fény arra, hogy ki lesz Esteban Ocon csapattársa 2023-tól. Az enstone-i alakulat elsőszámú célpontja a hírek szerint Pierre Gasly lehet, ám a francia szerződtetését több tényező is hátráltatja.
Mindenekelőtt Ocon és Gasly nem ápolnak éppen baráti viszonyt, bár az Alpine jelenlegi pilótája elmondta, nem lenne ellenére, ha honfitársa versenyezne mellette, ám az AlphaTaurival is meg kellene egyezni Gasly jelenleg is érvényben lévő kontraktusának felbontásáról.
A Red Bull-család viszont csak egyetlen esetben hajlandó megválni pilótájától, méghozzá akkor, ha az FIA engedélyt ad Colton Herta Forma-1-es szereplésére, annak ellenére, hogy az amerikai nem rendelkezik a szuperlicenchez szükséges pontokkal.
A száguldó cirkusz csapatai már jelezték is, hogy nem feltétlenül értenének egyet a kivételezéssel, már csak azért sem, mert ebben az esetben a Forma-2-ben és a Forma-3-ban pallérozódó junior versenyzők kerülnének hátrányos helyzetbe.
A Red Bull részéről viszont Helmut Marko egyértelműen fogalmazott: akár széllel szembe is hajlandók menni azért, hogy az IndyCarban versenyző pilótának adjanak egy ülést az AlphaTaurinál a következő évre.
Bár Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója a Motorsport.com-nak megerősítette, ő sem szeretné, ha Hertával kivételeznének, Zandvoortban tárgyalt az amerikai versenyző ügyéről az FIA elnökével, Mohammed Ben Szulajemmel.
„Szerintem Colton egy izgalmas tehetség. Ő egy fiatalabb amerikai srác, aki az Egyesült Államokban már bizonyította kiemelkedő tehetségét, szóval érdekes lesz látni, hogyan teljesít a Forma-1-ben“ - nyilatkozta a Motorsport.com-nak Christian Horner, amikor Herta lehetőségeiről kérdezték.
„Az F1 nyilvánvalóan egyre népszerűbb az amerikai piacon, és egy sikeres amerikai pilóta érdekes lehet, ahogy hosszabb távon számunkra is. Úgy értem, minden versenyzőnkkel van élő szerződésünk, de az AlphaTauri nagyon jó előszobának bizonyult az elmúlt években, legyen szó Vettelről, Verstappenről, vagy Ricciardóról“ - fogalmazott a csapatfőnök.
Herta szuperlicencének kérdésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, tisztázni kell, mi a helyzet a versenyzők pontszámaival kapcsolatos félreértésekkel kapcsolatban, amire hamarosan sor kerülhet.
„Úgy gondolom, hogy Pierre jó munkát végez az AlphaTaurinál, szóval részünkről nincs igény a váltásra, ha nem áll rendelkezésre egy érdekes opció“ - jelentette ki Horner, akinek szavaiból arra következtethetünk, amennyiben az FIA nem ad zöld utat Hertának, az Alpine hoppon maradhat Gaslyval.
Az AlphaTauri számára persze nemcsak Herta lehet érdekes opció, hiszen például a jelenleg az F2-ben versenyző Red Bull-junior, Liam Lawson is közel áll a szuperlicenc megszerzéséhez, Spában pedig az AlphaTauri volánja mögött részt vehetett az első szabadedzésen.
A hírek szerint Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szombaton Monzában találkozott a Forma-2 bajnokjelöltjével, Felipe Drugovich-csal is, annak ellenére, hogy a brazil egyetlen Forma-1-es csapattal sem áll kapcsolatban. Marko azonban a Motorsport kérdésére elárulta, nem tárgyalnak a pilótával.
Motorbüntetés vár a Ferrarira, de jó hír is van – olasz sajtó
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.