Horner: Sainz védekezése kemény volt, Verstappen rekordja elképesztő
Carlos Sainz szinte már az élete árán próbálta védeni vezető helyét az Olasz Nagydíjon Max Verstappennel szemben, Christian Horner csapatvezető ennek kapcsán pedig elmondta, hogy „eszébe jutott pár megjegyzés”.
A Ferrari spanyolja a futam első 14 körében tartani tudta a nála gyorsabbnak tűnő Red Bull-os ellenfelét, és harciasan védekezett, amikor Verstappen megpróbált bemenni mellé az első sikánban. Az viszont már látszott, hogy Sainz alatt az autó egyre jobban elkezdett csúszkálni, hiszen az abroncsok egyre inkább koptak.
Ennek pedig Sainz részéről aztán egy kisebb elfékezés lett a vége a Rettifilóban, ami lehetőséget adott Verstappennek, hogy az azt követő Curva Grandéban mellé tudjon gyorsulni, és a jobb ívre kerülve végül átvette a vezető pozíciót, majd a futam végéig vissza se nézett.
Ami Sainz védekezését illeti, Horner szerint az már eléggé a határon volt: „Eszembe jutott pár megjegyzés. Carlos igazán erőteljesen védte a helyét, olykor kicsit későn mozdult be” – nyilatkozta a futam után a Sky Sportsnak.
„Egy Ferrarit vezet azonban Monzában, szóval az élete árán is védekezni fog. Igazából valamennyire számítottunk is erre. Amikor viszont a mi pilótáinknak sikerült bemenni a belső ívre, akkor végre tudták hajtani az előzési manővert.”
Verstappen a Sainz elleni előzését követően el tudott húzni, és végül megszerezte zsinórban tizedik győzelmét, amivel új F1-es rekordot állított fel. Horner nem meglepő módon nagyon büszke volt pilótájára. „A nehezebb úton kellett eljutnunk idáig, mert a Ferrari igazán gyors volt ma. Ezt az időmérőn is láthattuk.”
„Maxnak véghez kellett vinnie az előzést, és utána sikerült kiépítenünk a különbséget. A Ferrari egy picikét jobban koptatta most a gumikat, mint mi. Checo pedig behozta másodiknak, így kettős győzelmet arattunk. Max tíz sikernél jár, megdöntve Sebastian [Vettel] rekordját, ami hihetetlen pillanat.”
Hamiltonnak sem volt könnyű dolga az előrejutással, és a futam után a Piastrival történt incidenséről is beszélt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.