Horner: Ricciardo az idény közepén beülhetett volna Perez helyére
Christian Horner egy friss interjúban bevallotta, hogy Daniel Ricciardónak egy ponton lehetősége nyílhatott volna rá, hogy helyet cseréljen Sergio Perezzel.
A Szingapúri Nagydíj lett a végállomás Daniel Ricciardo számára, akinek a története merőben máshogy is alakulhatott volna, ha képes lett volna jóval erősebb szerepléssel legyőzni Júki Cunodát, aki viszont megtarthatta a helyét az RB-nél.
Az ausztrál versenyzőt azért szerződtette újra a Red Bull, hogy alkalom adtán át tudja venni Sergio Perez helyét, ami Horner szerint meg is történhetett volna az idény felénél, már amennyiben Ricciardo meggyőzőbb lett volna.
„Nos, mindent megtettem, hogy minél több időt adjak neki a kocsiban, és így lehetővé tegyem számára, hogy teljesíteni tudjon” – emelte ki a küzdelmét Horner, amit Ricciardóval közösen járt végig, és ami végül nem vezetett eredményre.
„Tehát különben már Barcelona után, Barcelona után befejezhette volna. És úgy gondolom, hogy minden versenyzőn nagy a nyomás, hogy teljesítsen. De Daniel azért ült az autóban, hogy visszakerüljön abba a helyzetbe, hogy ha Checo nem teljesít, akkor ő legyen ott.”
„És a probléma az volt, hogy mindkettőjüknek voltak formaproblémái, különböző időszakokban. Checo nagyon jól kezdte a szezont, nagyon erősen, Daniel pedig küszködött. Aztán, ahogy Checo vesztett a formájából, Daniel megtalálta a formáját. De ez sosem volt elég meggyőző ahhoz, hogy azt mondjuk, hogy fel kellene cserélnünk a két versenyzőt.”
A végeredmény végül az lett, hogy Liam Lawson kapta meg Daniel Ricciardo autóját, így pedig a következő hétvégétől egy másik ausztrált láthatunk újra a Forma-1-ben. A nyolcszoros futamgyőztes jövője egyelőre még bizonytalan.
Eközben az egykori Forma-1-es világbajnok úgy véli, hogy Lando Norris idén minden futamot meg fog nyerni, emiatt pedig nagy rá az esély, hogy világbajnok legyen.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.