Horner: Perez ne hasonlítsa magát Maxhoz...
Christian Horner úgy gondolja, hogy Sergio Perez sosem lesz képes azon a szinten teljesíteni, mint Max Verstappen, így magát nem szabadna a hollandhoz hasonlítania.
Idén még a tavalyinál is nagyobb „verést” kap Sergio Perez csapaton belül, hiszen Max Verstappen elképesztő fölénnyel utasítja maga mögé az idén eddig két győzelemig jutó mexikói pilótát. Ennek kapcsán Horner fejtette ki a véleményét, hangsúlyozva, hogy mire kellene Pereznek koncentrálnia.
„Max csapattársának lenni a legnehezebb feladat a paddockban” – vélekedett Horner az eff won podcast friss adásában. „Checo nagyszerű munkát végzett Max mellett az elmúlt három évben” – tette hozzá.
„Csak akkor kapunk tiszta képet arról, hogy mit csinál Max, ha egy olyan futamot nézünk az adatokat tekintve, mint Japán” – vélekedett Horner. „A legelső kör, amit Max a bokszból kijövet tesz, két másodperccel gyorsabb, mint a mezőny többi tagjáé.”
„És ha ránézel az adatokra, azt gondolod: 'Hogy csinálta ezt? Hogy csinálta ezt?' És ez gyakran megtörténik” – folytatta Horner Verstappen teljesítményét méltatva. „A probléma Checo számára az, hogy Maxhoz próbálja hasonlítani magát, pedig azt kellene tennie, hogy elfelejti Maxot.”
Úgy látszik tehát, hogy Horner Marko álláspontján van, aki több alkalommal is kijelentette az év folyamán, hogy a mexikóinak el kell felejtenie a világbajnoki címért folytatott küzdelmet, mert a holland mindig egy lépéssel előtte jár.
„Neki csak magára kell koncentrálnia, ne is nézze az adatait. Csak arra koncentráljon, hogy a lehető legjobb legyen. Ahogy az év elején láttuk, néhányszor ez is elég jó lehet.”
Eközben a Mercedes részéről Toto Wolff árulta el, hogy most már tudják, miért nem voltak képesek jól teljesíteni Brazíliában, így a következő futamra ki fogják tudni javítani a hibákat.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.