Horner örömmel fogadta az FIA szigorítását: 16 év alatt egyszer sem jártam ott, miközben dolgoztak

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner Toto Wolff „lobbizása” után örömmel fogadta az FIA szigorítását, amely már bünteti azokat, akik megzavarják a versenybírókat miközben még vizsgálnak egy ügyet.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Azt követően, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközése miatt piros zászlóval meg kellett szakítani a 2021-es Brit Nagydíjat, Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét a versenybírókhoz irányította Michael Masi, az FIA versenyigazgatója, aki egy FIA dokumentumot akart mindenképpen eljuttatni a döntéshozókhoz.

A versenyt követően Horner „elfogadhatatlannak” nevezte azt, hogy Wolff kifejthette a Mercedes nézőpontját a Verstappen-Hamiltonnal esettel kapcsolatban. Masi először úgy nyilatkozott, hogy ezzel semmi baj nincsen, máskor is irányítottak már pilótát (pont Hamiltont, Monzában) a versenybírókhoz, azonban pár nappal később az FIA mégis szigorított az eljárásrenden, és kijelentették, hogy büntetni fogják azokat, akik engedély nélkül mennek fel a versenybírókhoz.

Még több F1 hír:

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner pedig ahogyan arra számíthattunk, örült a döntésnek:

„Michael Masi az FIA versenyigazgatója, ő tartja a kapcsolatot a csapatokkal. A saját véleményedet bármikor elmondhatod neki, és ő majd eldönti, hogy továbbítja-e azt a stewadoknak, vagy sem” – írja Horner a Red Bull oldalán futó blogjában.

„A versenybírók most, és mindig is egy teljesen független szervként voltak jelen, és abban a 16 és fél szezonban, amit csapatfőnökként töltöttem el eddig a sportban, soha nem mentem még fel verseny vagy egyéb esemény alatt a versenybírói szobába.”

„A TV-közvetítésből jutott el hozzám az információ, hogy Toto éppen úton van a versenybírókhoz azzal az információval, amit e-mailen próbált előtte eljuttatni Michaelhez. Ez kicsit olyan, mint amikor lobbizol egy bíróságon, miközben hozzák a végleges döntésüket. A versenybírók direkt azért vannak külön szobában, hogy függetlenek legyenek a külső véleményektől, mielőtt még levonják a saját konklúziójukat.”

„Szóval miután hallottam, hogy Toto ment lobbizni, én is felmentem, és felhoztam azt, hogy igazából egyikünknek sem kéne itt lennie, és nem helyes, hogy beleavatkozunk a döntéshozatali folyamatokba.”

„Ez korábban is benne volt a sportszabályzatban, és örülök, hogy a FIA is tisztázta, hogy az ilyen lobbizást nem fogják tolerálni a jövőben, mivel azzal nyomást lehet gyakorolni a versenybírókra, akik így egy részrehajló döntést hozhatnak.”

Fry: A Mercedes-Red Bull csata óriási lehetőség a többi csapat számára

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Gasly az erősebb autóban ülő Ricciardót akarja megverni…”
Következő cikk Aston Martin: „Ennél többet vártunk”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország