Horner: Olyan volt, mintha Alonso a Red Bullnál versenyezne!

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a magyar futam után azt mondta, számítottak arra, hogy nagyon jó lesz a Mercedes a Hungaroringen, a versenyt nézve pedig érzése szerint olyan volt, mintha Fernando Alonso a Red Bullnál versenyezne.

Fernando Alonso, Alpine A521, Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Fernando Alonso hatalmasat ment a Magyar Nagydíjon, összesen 8 körön keresztül tartotta maga mögött Lewis Hamiltont a kiváló védekezésével, és végül az ötödik helyen ért célba, majd Sebastian Vettel kizárása miatt a negyedik helyre jött előre – bár az Aston már kifejezte a fellebbezési szándékát.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner pedig a futam után arról nyilatkozott, hogy mennyire nehéz dolga volt Max Verstappennek a sérült autója miatt, illetve hogy olyan volt, mintha Fernando Alonso a Red Bullnál versenyezne.

„Szerintem még Mick Schumachernek is több leszorítóereje volt, mint Maxnak. Szívét-lelkét kitette a versenyen, és szerzett egy pontot (szerk.: Vettel kizárása miatt ez kettő lehet), ami még kulcsfontosságú lehet a szezon végén” – idézte a csapatfőnököt a RacingNews365.

Még több F1 hír:

„A szerelőink erre az évre még tovább tudták csökkenteni a bokszkiállásaink idejét, továbbra is harcolunk, és szerencsére a Mercedes stratégiailag nagyot hibázott. A versenyt nézve pedig olyan volt, mintha Fernando Alonso a Red Bullnál versenyezne, így pedig a kár kisebb lett annál, mint amekkora enélkül lehetett volna” – utalt a kétszeres világbajnok védekezésére Horner.

A mogyoródi eredmények következtében Lewis Hamilton 8 pontos előnyre tett szert Max Verstappen előtt, míg a konstruktőri pontversenyben 12 pont a Mercedes előnye. Horner nem von le hosszú távú következtetést abból, hogy egy körön jobb volt a Mercedes tempója a hétvégén.

„Szerintem számíthattunk arra, hogy a Hungaroring a Mercedesnek fog feküdni, aztán a versenyen nem kaptunk egyértelmű képet arról, hogy milyen lehetett volna a tempónk. Lehetetlen volt olvasni a futamot, mert Max fél autóval versenyzett. De nagyon erős volt a Mercedes csomagja a hétvégén” – mondta a csapatfőnök.

Ez történt volna, ha mindenki kijön a bokszba az újraindításnál…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk FIA: Keményebb büntetést is kaphatott volna Bottas és Stroll, ha száraz pályán történik az incidens
Következő cikk Már a francia sajtó is úgy tudja, hogy a Mercedes leváltja Bottast

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország