Horner: Newey nem feltétlenül volt boldog, amikor a McLarennél dolgozott…

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt nyilatkozta, hogy a technikai igazgatójuk, Adrian Newey nem feltétlenül volt boldog azelőtt, hogy csatlakozott a csapatukhoz a McLarentől.

Adrian Newey, Red Bull Racing, Technical Operations Director and Christian Horner, Red Bull Racing,

Fotót készítette: XPB Images

Christian Horner már 2005 óta a Red Bull Racing csapatfőnöke, ez alatt az időszak alatt pedig négy egyéni világbajnoki és négy konstruktőri címet szerzett 2010 és 2013 között.

Horner a motorsportos karrierjét versenyzőként kezdte, majd az Arden Formula 3000-es csapatának lett a csapatfőnöke 1999-ben, Horner pedig sikeres tudott lenni a csapatával.

A 46 éves brit elmondta, hogy jól érzi magát a Milton Keynes-i alakulatnál, és nem akar váltani, ugyanis úgy gondolja, hogy az osztrák istálló a megfelelő hely számára, és 15 év után is hozzá tud járulni a csapat sikereihez.

További híreink:

„Nem tudom bemutatni magam egy másik csapatnak. Legalábbis ez nem az én világom. És egyébként sem beszélek olaszul.” – mondta Horner nevetve a Ferrarira való váltás kérdésére.

„Élvezem azt, hogy ezzel a csapattal dolgozom. Ez már most is egy szép utazás, és a Red Bull F1-es projektjének már a kezdetétől fogva a része voltam. Kiváló csapat vagyunk, és nagyon élvezem a munkát a Red Bullnál.” – idézi Hornert az Essentially Sports.

Horner szerződtette le technikai igazgatónak Adrian Newey-t, ami briliáns húzásnak bizonyult, ezt pedig jól bizonyítja a négy világbajnoki cím is, amelyet Newey az energiaitalos istállóval szerzett.

„Mindig is Adrian autóinak a rajongója voltam, és mindig is követtem a karrierjét. Az autói művészeti alkotások voltak. A filozófiánk az volt, hogy megszerezzük a legjobb mérnököket. Számomra pedig Adrian volt a legjobb mérnök.”

Adrian Newey of Red Bull Racing checks out the Red Bull RB5 Renault and Ferrari F10

Adrian Newey of Red Bull Racing checks out the Red Bull RB5 Renault and Ferrari F10

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Horner szerint Newey azért csatlakozott a Red Bullhoz a McLaren csapatától, mert ott nem volt boldog.

„Tudtuk, hogy Adrian nem feltétlenül boldog a McLarennél. Azzal, hogy Newey nálunk volt, mindenki komolyan vett minket: „oh, náluk van Adrian, wow, komolyak a szándékaik”.”

Viszont a csapatfőnök azt is elmondta, hogy nem akarja a következő 15 évét is csapatfőnökként tölteni.

„Nincsenek olyan várakozásaim, hogy még 15 évig itt legyek. Az elsődleges fókuszunk az, hogy nyerő pozícióba tegyük újra a csapatot. Hiszek abban, hogy még többet érhetünk el. Még mindig nagyon motivált vagyok.” – zárta Horner.

 

Többek között ezzel a videóval is emlékezünk a nemrég elhunyt legendás versenyzőre, aki az első győzelmét az 1955-ös Brit Nagydíjon szerezte meg, még a Forma-1 hajnalán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell szerint Leclerc és Verstappen sem mondana nemet a Mercedes hívására
Következő cikk Enzo Ferrari fiának egy cseppnyi kétsége sincs Leclerc-t illetően

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország