Horner: nem kell aggódnia a „nyugtalan” Verstappennek

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint nem aggódnak amiatt, hogy több dobogós helyezést is elbuktak már idén megbízhatósági problémák miatt, és szerinte Max Verstappennek se kéne.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing and Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, celebrate

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Amikor idén célba ért, Max Verstappen győzelmet is aratott. A 2021-es világbajnok eddig 3 futamot nyert Charles Leclerc 2 sikerével szemben, azonban két futamot is fel kellett adnia a Red Bull versenyzőjének, mindkettőt a második helyről.

A Red Bull megbízhatósági problémái nélkül Verstappen vezetné is a pontversenyt, így azonban még mindig 19 pontos a hátránya a Ferrari versenyzője mögött.

Verstappen hétvégéje Miamiban sem volt zökkenőmentes, és hiába aratott vasárnap meggyőző fölénnyel győzelmet, felszólította a csapatát, hogy ne nehezítsék meg a saját életüket apró mulasztásokkal, amelyek miatt a pénteki szabadedzések legnagyobb részét ki kellett ülnie.

Max édesapja, Jos azt is elhintette, hogy megérti, miért „irritálja” néhány apróság a fiát azzal kapcsolatban, ahogyan a szezonja alakult, Christian Horner azonban Jos megjegyzései után megpróbálta még csírájában elfojtani bármilyen találgatást arról, hogy nem tökéletes a kapcsolat a két fél között.

„Csapatként dolgozunk, együtt evezünk ebben a hajóban” – nyilatkozta Horner. „Ő is nyomást helyez ránk, és mi is próbáljuk nyomni őt előre – ilyen a csapatdinamikánk.”

Horner a Motorsport.com kérdésére azt a felvetést is elutasította, hogy a Red Bull 2022-es autója megbízhatatlan lenne.

Még több F1 hír:

„Nem gondolom azt, hogy az autónk törékenyebb lenne idén, de volt egy pár apróság, amit már az előszezoni teszteken is látnunk kellett volna, hogy azokat megoldjuk a szezon kezdete előtt. Ez az, ami frusztráló ebben a helyzetben.”

A Red Bull csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy a Barcelonára készülő újításaiktól függetlenül már csak a pálya vonalvezetése miatt is tartaniuk kell a Ferraritól a Spanyol Nagydíjon.

„Barcelona egészen más kihívás lesz, mint Miami volt. A pálya gyors kanyarokkal van tele, ezeben pedig tudjuk, hogy nagyon erős a Ferrari. Miami nekünk kedvezett, és ki is használtuk a lehetőségeinket egy jó eredménnyel.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen fejlesztésekkel veheti fel a harcot a Ferrari a Red Bull-lal a Spanyol Nagydíjon
Következő cikk Ezért lényegtelen, hogy a Mercedes visszavált-e a barcelonai oldaldobozára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország