Horner „nem hiszi”, hogy a Mercedes már nem fejleszt

A Red Bull „nem hiszi el”, hogy a Mercedes már nem fog semmilyen fejlesztést hozni az autójára a szezon hátralévő részében, miközben ők is igyekeznek a lehető legjobban szétosztani a forrásokat a mostani és a következő év között.

Valtteri Bottas, Mercedes, 3rd position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff a Stájer Nagydíjon elszenvedett vereségük után felfedte, hogy az istálló már nem kíván semmilyen fejlesztéssel előállni a W12-es autóhoz, mert inkább a jövő évi masinát részesítik már előnyben.

Lewis Hamilton is arra hívta fel a figyelmet a verseny után, hogy jó lenne, ha érkeznének még új elemek az autóra, máskülönben talán lemondhatnak az idei bajnoki címről. Christian Horner azonban szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a rivális helyzete annyira egyértelmű lenne, mint ahogyan Wolff állítja.

„Amit a Mercedes csinál, az nyilván a saját dolguk, mi tehát csak magunkra figyelünk. Tudjuk, hogy Toto szereti másra terelni a rivaldafényt, szóval nem tudom elhinni, hogy a szezon hátralévő részét úgy teljesítenék, hogy egyetlen új alkatrészt sem tesznek fel az autóra.”

Még több F1 hír:

„Ahogy már mondtam viszont, mi csak a saját munkánkra akarunk figyelni. Természetesen egyensúlyozni kell az idei és a következő év között, de ha ez azt jelenti, hogy kicsit keményebben dolgozunk, mint mindenki más, akkor határozottan készen állunk erre.”

A Mercedes teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a Red Bull még mindig komolyan fejleszti az RB16B-t, mivel látták, hogy a Milton Keynes-i alakulat a hétvége folyamán új elemeket hozott a Red Bull Ringre.

Wolff azonban úgy látja, hogy ha a figyelmük elterelődne a jövő évi, teljesen megújult koncepciójú autókról, akkor az komoly problémát okozhatna nekik hosszabb távon. „Elképesztően trükkös döntés ez, mert az új szabályok nem csak egy évre szólnak, hanem hosszú időre, egy merőben más autókoncepcióval.”

„A megfelelő egyensúlyt kell megtalálnod, és lényegében mindenki már a jövő évi autókra koncentrál. Néhányan persze még hoznak alkatrészeket. A Red Bull például csütörtökön és pénteken kamionokkal és teherautókkal hozott új elemeket. Ez pedig rendben is van, ez az ő stratégiájuk.”

 

„Ez pedig jelenleg sikeresnek is bizonyul, mivel itt egyszerűen a saját ligájukban játszottak a tempó tekintetében.” Horner elmondta, hogy a Red Bull is óvatosan próbálja megtalálni a megfelelő balanszot a forrásai terén, de érzése szerint jó helyzetben vannak, mivel erősen kezdték az évet.

„Hosszú idő óta most először kezdtük az idényt egy versenyképes kocsival, és sikerült optimalizálnunk is azt. Ezek az autók azonban már elképesztően fejlettek, túl sokat már nem lehet kihozni belőlük. Az új autónál persze más a helyzet, ott még jóval nagyobb lépéseket teszünk a fejlesztés terén.”

„A lényeg tehát az, hogy idén meglegyenek az apró lépések, a következő autónál pedig a jelentős fejlődés. Ez azonban nem tér el attól, ahogyan korábban is zajlottak a dolgok” – zárta gondolatát Horner.

Vettelnek ezúttal nem sikerült a pontszerzés – elmondta, hogy miért

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin fél perc hátrányban Schumacherhez képest, Steiner szerint ez az oka...
Következő cikk A Mercedes vizsgálja, hogy a „bolond” beállítás is hozzájárulhatott-e a vereségükhöz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország