Horner: Nem adjuk fel 2021-et!

Christian Horner kijelentette, hogy nem állnak le a 2021-es autó fejlesztésével, mivel a szellemiségükbe van kódolva, hogy soha ne adjanak fel egyetlen szezont sem.

Horner: Nem adjuk fel 2021-et!

A 2021-es szezon meglehetősen érdekesen alakul, hiszen a csapatoknak nemcsak a versenypályán, hanem a költségvetési tervezés során is össze kell mérniük a tudásukat. Vannak olyan alakulatok, amelyek már átálltak a 2022-es szezonra a fejlesztéseket illetően, míg mások kitartanak 2021 mellett.

A Mercedes és a Red Bull esetében nehéz eligazodni azon, hogy milyen stratégia szerint építik fel a terveiket, hiszen gyakran megpróbálják egymást félrevezetni, azonban Christian Horner most határozottan kijelentette, továbbra is 2021 van fókuszban.

„Belénk van kódolva, hogy kik vagyunk mi versenycsapatként, és nincs benne a kultúránkban, hogy feladjuk bármelyik szezonunkat” – jelentette ki Christian Horner. „Természetesen megvannak a költségvetési plafon korlátjai is, ami az életet meglehetősen komplikálttá teszi.”

Még több F1 hír:

„Minden verseny egy lehetőség, és ha ez azt jelenti, hogy mindenkinek egy kicsit keményebben kell dolgoznia, egy kicsit többet kell beletennie időben, hogy ez megvalósulhasson, akkor mindenki készen áll erre a kihívásra.”

„Nyilvánvalóan ők (a Mercedes) egy nagyobb szervezet, mint mi vagyunk, szóval a költségsapkának jelentős hatása van a terveikre, illetve arra, hogyan menedzselték a dolgokat a COVID időszaka alatt. Nekünk sikerült a csapat testét sokkla inkább egyben tartani.”

Newey: A télen elvégzett munka meghozta a gyümölcsét

megosztás
hozzászólás
Button elmondta, mi volt a gyengesége Alonsóhoz vagy Hamiltonhoz viszonyítva
Előző cikk

Button elmondta, mi volt a gyengesége Alonsóhoz vagy Hamiltonhoz viszonyítva

Következő cikk

Van, amiben Vettel hasznát venné a közösségi médiának

Van, amiben Vettel hasznát venné a közösségi médiának
Hozzászólások betöltése