Horner: Nagy potenciál van Albonban!

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt nyilatkozta, nagy potenciál van Alex Albonban, ezért tartották meg harmadik számú pilótaként, a brit-thai pedig azt mondta, a célja az F1-es visszatérés.

Alex Albon, Red Bull Racing

Alex Albon, Red Bull Racing

Charles Coates / Motorsport Images

Alex Albon 2021-re nem tudta megtartani a Red Bull-os ülését, helyette a DTM-ben fog versenyezni, emellett pedig az energiaitalos istálló tartalék- és szimulátorpilótája lesz. A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, szerették volna megtartani a brit-thai versenyzőt, de nem volt elég kiegyensúlyozott.

„Mindnyájan azt akartuk, hogy Alex megtartsa az ülését. Nagy potenciál van benne, viszont nem volt elég kiegyensúlyozott, ezért tartottuk meg tartalék- és szimulátorpilótának. Ő vesz majd részt a gumiteszteken, elfogadta a szerepkörét, és megpróbálja a maximumot kihozni ebből” – mondta Horner a német Auto Motor und Sportnak.

„Szokatlan ajándék volt, hogy Sergio Perez is elérhető volt a szezon végén. Időt akartunk adni Alexnek, a dolgok pedig egyre jobban és jobban néztek ki, de végül már túl késő volt” – tette hozzá a csapatfőnök.

További híreink:

Albon pedig azt mondta, az a célja, hogy 2022-ben visszatérjen a Forma-1-be, nyáron pedig már tudni fogja a csapat céljait, és ezt követően fog döntést hozni a jövőjéről. Addig pedig szeretne minél jobb munkát végezni.

„Minden az időzítésről szól. Júkinak kiváló szezonja volt a Forma-2-ben, így nem hibáztathatom a csapatot a döntés miatt, és még mindig a Red Bull csapattagja vagyok. A célom, hogy visszatérjek a Forma-1-be, és négy ülés elérhető, nem csak kettő, tehát lehetséges a visszatérés.”

„Azt gondolom, hogy nyár környékén már lesz egy elképzelésem arról, milyen irányba haladnak a dolgok 2022-re, addig is teljes mértékben a Red Bull-os szerepemre fogok fókuszálni, aztán meglátjuk, hogy állnak a dolgok” – mondta Albon.

Grosjean már az első IndyCar-teszten összetörte autóját…


A 20-as évek Bentley-jétől és a 30-as évek Toyotájától kezdve egészen a modern éráig – ismerd meg az összes autót, amely diadalmaskodni tudott a Le Mans-i 24 órás versenyen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher: „Sebastian szemmel tart”
Következő cikk Videó: Először pályán a 2021-es Red Bull!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország