Horner megnevezte Verstappen legjobb idei versenyeit
Christian Horner a hihetetlenül sikerült 2023-as szezonban eddig számos nagy győzelmet ünnepelhetett, és most azt is elárulta, hogy szerinte Max Verstappen Suzukában és a Holland Nagydíjon volt a legmeggyőzőbb.
Habár jó néhány futam hátravan még az idei szezonból, Max Verstappen akkora pontelőnnyel vezeti a bajnokságot, hogy már Katarban megkoronázták, így tehát a holland háromszoros bajnokként várhatja a folytatást. Christian Horner szerint számos kiemelkedő futam áll Verstappen mögött idén.
„Volt néhány trükkös verseny, amit megnyert” – vélekedett Horner a médiának, többek között a RacingNews365-nek, mikor arról kérdezték, hogy melyek voltak idén Verstappen legjelentősebb győzelmei.
„A futam Suzukában kiemelkedő volt, teljesen domináns” – emelete ki a Japánban megrendezett versenyt a csapatfőnök, de a holland hazai pályáján mutatott produktumát is a legjobbak között tartja számon.
„Aztán a nehéz körülmények Zandvoortban, szóval nagyon sok nehéz versenyen sikerült átnavigálnia magát. Volt néhány nagy győzelem idén.”
Mint ismert, Max Verstappen nagyon fiatalon, már 17 éves korában megkapta a lehetőséget, hogy Forma-1-es autót teszteljen, minek után meggyőzte Markót és Hornert arról, hogy nincs szüksége további tapasztalatszerzésre az alsóbb szériákban.
Az első évek meglehetősen felemásra sikeredtek, hiszen habár a holland több alkalommal is megvillant – többek között megnyerte az első versenyét a Red Bullnál –, nagyon sokszor nem kikényszerített vezetői hibákat vétett, ami miatt komoly pontoktól esett el a csapata.
2021-ben aztán eljött a fordulópont, és az utolsó futamig végtelenül kiélezett szezonban képes volt megelőzni Lewis Hamiltont, hogy megszerezze élete első világbajnoki címét, amit azóta kettő másik is követett.
„Max mindig is rendelkezett a természetes sebességgel, attól a pillanattól kezdve, hogy beült az autóba, és ezt most tapasztalattal párosítja” – vélekedett a Red Bull csapatának vezetője.
„Eléggé csiszolatlan gyémántként érkezett az F1-be, de most már egy nagyon csiszolt gyémánt. Megőrizte mindazokat a nyers tulajdonságokat, amelyekkel rendelkezett, de most már hozza a tapasztalatot is.”
A hamarosan megrendezésre kerülő USA Nagydíjra a Red Bull különleges festéssel rukkolt elő, és most azt is megmutatták, hogyan néz majd Austinban az egyedi dizájnnal pályára guruló 2023-es konstrukció.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.