Forma-1 Osztrák Nagydíj

Horner megint beszólt Wolffnak: „Ha egy Verstappent akar, akkor Jos talán elérhető”

Christian Horner és Toto Wolff szóbeli háborúzása még a 2021-es, elképesztően szoros bajnoki szezonra nyúlik vissza, és azóta többször is megtalálták már egymást. Most az Osztrák Nagydíj helyszínén ismételten elmérgesedni látszik kicsit a helyzet.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG F1 Team

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG F1 Team

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Ennek legfőbb oka pedig Max Verstappen, aki ugyan hiába rendelkezik 2028 végéig Red Bull-os szerződéssel, Wolff folyamatosan azt hangoztatja, hogy ők meg akarják szerezni a hollandot. Maga Verstappen csütörtökön nagy nehezen kijelentette, hogy jövőre is marad a bikásoknál, de Wolff ezt látszólag nem akarja elfogadni vagy elhinni.

Hornernek azonban tényleg kezd elege lenni a rivális csapatfőnök taktikázásából, ami szerinte csak egyfajta elterelő manőver. „Természetesen sok szóbeszéd volt arról, hogy Max máshová mehet. Néha pedig az ember azt gondolja, mindez csak egy elterelő manőver, mivel felmerül a kérdés: milyen motiváció áll mögötte?”

„A versenyző, aki ezt az egész mozgást elindította a pilótapiacon, minden információt tudott a motorokról és a 2026-os szabályokról, mégis a távozás mellett döntött, üresedést hagyva ezzel a Mercedesnél.” Horner ezzel nyilván Lewis Hamiltonra utalt, és szerinte furcsa, hogy a hétszeres bajnok a sok információ tudatában mégis a távozást választotta, ami sokat elárulhat a Mercedes helyzetéről.

„Sok spekuláció volt arról, ki töltheti majd be azt a helyet, de nem Max Verstappen lesz az” – tette egyértelművé, majd újra odaszúrt Wolffnak. „Úgy vélem, Max elég határozottan fejezte ki magát a sajtótájékoztatón. A csapat felé is ugyanezt közvetíti. Szóval úgy vélem, ez az egész csak szimpla elterelés Toto részéről. Ha pedig annyira akar magának egy Verstappent a következő idényre, akkor Jos talán elérhető.”

Ami pedig Verstappen látszólagos határozott elköteleződését illeti, Horner elmondta: „Ez csak megerősíti azt, amit már tudtunk. Max fontos része a csapatunknak. Az összes győzelmét és dobogós helyét Red Bull-autókkal szerezte, akárcsak a három bajnoki címét. Kulcsfontosságú tagja az istállónak. Élvezi is, hogy velünk lehet. Elképesztő csapat veszi őt körül. Mi pedig tudjuk, hogy néz ki a jövő” – foglalt határozottan állást Horner.

Hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy Wolff beszüntesse a Verstappennel kapcsolatos stratégiáját, egyelőre nem tudni, de arra mérget vehetünk, hogy ennek az ügynek lesz még folytatása, már csak azért is, mert Jos Verstappen ismételten keményen nekiment Hornernek.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az utolsó részletekről tárgyal leendő csapatával Adrian Newey – olasz sajtó
Következő cikk Perez Ocont tette felelőssé a gyenge sprintkvalifikációért

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország