Horner megint beszólt Wolffnak: „Én sosem tennék ilyet”
A Red Bull és a Mercedes csapatfőnöke lényegében a 2021-es szezonban amolyan ősi riválisokká váltak, és ennek megfelelően azóta is előszeretettel szólogatnak be egymásnak a médián keresztül, bár Christian Horner amondó, hogy ennek ellenére megvan közöttük a tisztelet.
Horner és Toto Wolff is bizonyos értelemben főszereplői voltak a rendkívül szorosan alakuló 2021-es idénynek, amely végül Max Verstappené lett egyéniben, a Mercedes viszont megnyerte a konstruktőri bajnokságot. Miközben a holland és Lewis Hamilton a pályán ütköztek meg (vagy olykor össze), addig a főnökeik kemény szócsatákat vívtak.
Ez persze az utóbbi két szezonban jelentősen enyhült, hiszen a Mercedes egyelőre nem tud közvetlen ellenfele lenni a domináló Red Bullnak. A Sky Sports közelgő dokumentumfilmjében, amely A siker titkai címre hallgat, Hornert azonban megkérdezték arról, hogy milyen a kapcsolata Wolff-fal.
„Rendkívüli módon tisztelem mindazt, amit tett és elért. Mi azonban ellenfelek vagyunk. Én sosem éltem abban a hitben, hogy jó barátok lehettek, ha egyben ellenfelek is vagytok. Szerintem az tisztességtelen. Én azt akarom, hogy a csapatban mindenki tudja, hogy aki ellen versenyzünk, azt le kell győzni, és csapatként egységesek is vagyunk.”
Az indulatok olykor azonban elszabadulnak egy-egy F1-es hétvégén, és nem volt ez másként például a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíjon sem, amikor Hamilton és Verstappen ismét ütközött, Wolff pedig dühében tönkretett egy fejhallgatót.
„Minden sport egyben az elmék játéka is, de amikor látod, hogy valaki félig már elveszíti önuralmát és szétver egy fejhallgatót, akkor arra gondolsz, hogy ők aztán tényleg érezhetik a nyomást. És ha ő érzi a nyomást, akkor körülötte mindenki más is érzi, mert a nyomás fentről gyűrűzik lefelé.”
„Én sosem vernék szét egy fejhallgatót. Talán magamban legalább olyan keményen tönkretettem volna, mint ő, de fizikailag mégsem folyamodtam volna ilyesmihez. Úgy gondolom, egyszerűen mindenki más” – mondta az eset kapcsán Horner.
A bikások csapatvezetője emellett arról is beszélt, hogyan alakult át a sztártervezőjük szerepköre.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.