Horner: még mindig bármi lehetséges a bajnokságban

Christian Horner, a bikások csapatvezetője megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Red Bull „javítani” tudjon az autóján az idény utolsó két versenyére.

Horner: még mindig bármi lehetséges a bajnokságban

A lendület ugyan most mindenképpen Lewis Hamilton és a Mercedes mellett áll, hiszen meg tudták nyerni a legutóbbi két futamot, de ettől még mindig Max Verstappen vezeti a pontversenyt.

A holland előnye jelenleg nyolc egység, miközben még 52-t lehet szerezni. Jósolni azonban továbbra sem érdemes egy olyan szoros szezonban, mint a mostani. A Mercedes viszont az utóbbi időben elhúzni látszik valamelyest.

Még több F1 hír:

Katarban ráadásul Hamilton nem is a Brazíliában használt új motorjával tudott nyerni, amelyet Szaúd-Arábiában ismét betesznek majd az autójába, hogy így próbáljanak előnyre szert tenni az ottani egyenes szakaszokon.

Horner persze kijelentette, hogy ők minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy Verstappen ne szárnyaszegetten induljon harcba. „Most már csak öt pont a lemaradásunk a konstruktőri bajnokságban, és nyolccal vezetünk egyéniben, szóval most két nagy futam érkezik, és még mindig bármi előfordulhat.”

„A következő hetekben mindent bele fogunk adni, hogy javítani tudjunk még az autón, aztán majd kiderül, mire jutunk Dzsiddában.” Ami magát a Katari Nagydíjat illeti, Horner szerint kihozták belőle, amit csak lehetett.

 

„Nagy nap volt ez a mai. Max visszazárkózása az első körben elképesztő volt, az első két kanyarja pedig zseniális. A Mercedesnek gyorsabb volt az autója Lewisszal, de a második és harmadik etapon sikerült visszajönnünk.”

„Nem lettünk gyorsabbak, de az egyenesbeli sebességünk versenyképes volt, Max pedig még a kiállása előtt megfutotta a leggyorsabb kört, ami szintén biztató.” A csapatfőnök emellett Sergio Perez futamával is elégedett volt, aki egy második kerékcsere miatt bukta el a dobogós hely lehetőségét.

„Checo balszerencsés volt, hogy nem állhatott dobogóra. A virtuális biztonsági autó nélkül ott lehetett volna Alonsón az utolsó körben, de így is jól vezetett, és értékes pontokat gyűjtött a csapatnak. Fernando pedig régen állt már a pódiumon, szóval azt is jó volt látni” – fogalmazott Horner a futam kapcsán.

Masinak egyáltalán nem tetszett Horner kritikája

megosztás
hozzászólás
Schumacher: „Verstappen jól ment, de nem volt esélye”
Előző cikk

Schumacher: „Verstappen jól ment, de nem volt esélye”

Következő cikk

Egymás kiállásait is megpróbálja manipulálni a Mercedes és a Red Bull

Egymás kiállásait is megpróbálja manipulálni a Mercedes és a Red Bull
Hozzászólások betöltése