Horner: Max megnyerhette volna a futamot, képesek vagyunk harcolni a Mercedesszel

megosztás
hozzászólás
Horner: Max megnyerhette volna a futamot, képesek vagyunk harcolni a Mercedesszel
Szerző:
, Szerkesztő
2020. júl. 5. 18:50

Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője annak ellenére pozitívan látja a szezonkezdetet, hogy nem szereztek pontot. Max Verstappennek technikai problémája akadt, míg Alex Albon Lewis Hamiltonnal ütközött.

Max Verstappen kényelmesen autózott a második helyen, amikor már a futam elején problémája akadt: az motor lefulladásgátló üzemmódba kapcsolt, és azt egy kormánycsere sem orvosolta. Christian Horner szerint a hollandnak lett volna esélye a futamgyőzelemre is.

„Szerintem megnyerhette volna. Tartotta Valtteri tempóját, és az első etap végén már lehetett látni, hogy valami gumikezelési problémája van a Mercedesnek. Mindenképpen kiálltunk volna a safety car alatt, és mi is feltettük volna a kemény gumit, ahogyan mindenki más is.”

„A második biztonsági autó alatt pedig éppen az ellenkezőjét csináltuk volna annak, amit a Mercedes. Kár, hogy pontokkal nem tudjuk bizonyítani azt, mennyire voltunk jók” – nyilatkozta Horner a versenyt követően.

Még több F1 hír:

„Jó munkát végeztünk télen, és ezt az előszezoni tesztek is bizonyították” – mondta Horner már a szezon további alakulásáról. „Motorikusan ők (Mercedes) is erősek, de nekünk is nagyon jó autónk van az RB16-tal, és bíztató az, hogy Max-szal kényelmesen ketté tudtuk őket választani. Pár egyensúllyal kapcsolatos problémát meg kell oldanunk még, amelyekkel az időmérőn találkoztunk.”

„A potenciál megvan ahhoz, hogy harcoljunk a Mercedesszel, lehet, hogy nem egy körön, de ezen a pályán biztosan, és a szezonban később is. A versenytempónk Max-szal, és Alex-szel is nagyon jó volt, de még hatékonyan kell fejlesztenünk.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull egy új orrkialakítást is kipróbált, először a pénteki szabadedzéseken, majd azt Verstappen megkapta az időmérőre, és a versenyre is. Horner elmondta, hogy jövőhéten már egységes autókkal fognak menni.

„A két változat között nincs nagyon teljesítménybeli különbség, inkább az autó karakterisztikáját változtatják meg, és még egyelőre bizonytalanok vagyunk azzal kapcsolatban, hogy Max, vagy Alex verzióját véglegesítjük.”

Norris első igazi csatája Sainz ellen, amit rögtön megnyert: jövő héten ismételne

Előző cikk

Norris első igazi csatája Sainz ellen, amit rögtön megnyert: jövő héten ismételne

Következő cikk

Ocon szerint az autó ennél jóval többet tud

Ocon szerint az autó ennél jóval többet tud
Hozzászólások betöltése