Horner: „Ma megfizettünk Barcelonáért!”

A Red Bull a Spanyol Nagydíjból okulva ezúttal az élen haladva is elsőként reagált, aminek köszönhetően végül Max Verstappen diadalmaskodott Franciaországban. A futam eseményeit a világbajnoki éllovas csapatot irányító Christian Horner is értékelte.

Horner: „Ma megfizettünk Barcelonáért!”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elégedett lehet csapata teljesítményével, akik egy bátor stratégiának köszönhetően nyerték meg Max Verstappen révén a Francia Nagydíjat. A holland mellett ráadásul Sergio Perez is dobogóra állhatott.

A konstruktőrök világbajnokságát vezető Red Bull előbb egy jól kivitelezett elévágásnak, majd egy bátor stratégiai döntésnek köszönhetően tudott nyerni Le Castellet-ben. A csapat úgy döntött, hogy a Mercedes elévágását megelőzve kereket cserél az élen álló Max Verstappen autóján.

Még több F1 hír:

„Érdekes verseny volt, szerintem a szélnek köszönhető, hogy Max az első kanyarban elhagyta a pályát. Szerencse, hogy nem lett belőle komoly baj. Lewis nagyon erős volt az 1-es és a 3-as szektorokban” – mondta Horner a futamot követően.

„A futam előtt nem gondoltuk, hogy az elévágás ilyen sikeres lehet ezen a pályán, szerintem a Mercedes is ezért hagyta pályán Lewist. Max kivezető köre fenomenális volt, ezúttal ők kerültek olyan szörnyű helyzetbe, mint Barcelonában mi. Azt gondoltam, az ottani események nem történhetnek meg ismét, ezért a kiállás mellett döntöttünk.”

 

„A kivitelezés Maxon állt. 5-6 köre volt azt követően, hogy áthámozta magát Valtterin. Leszegte a fejét, Lewis pedig azt kell mondjam, nagyon sportszerű volt az előzésnél. Nem védekezett túl agresszívan, tiszta manőver volt.”

„Nagy győzelmet arattunk ma. Csak meg kell nézni, milyen szoros a két csapat közötti versenyfutás, és ez vélhetően az egész szezon során így lesz. Nagyon boldogan távozunk ma.”

A Red Bull csapatfőnöke a Mercedest irányító kollégájával, Toto Wolffal közösen válaszolt a kérdésekre, melyeket a 2016-os világbajnok Nico Rosberg tett fel. A német nem volt rest felhozni a hajlékony szárnyak kérdését, melyek a Mercedes elején továbbra is hajlékonynak tűnnek…

„Ma megfizettünk Barcelonáért, és hamarosan az első szárnyak miatt is benyújtjuk a számlát!” – ígérte jó hangulatban a brit. „Szerintem versenyről versenyre látható, ahogy öregszem. Mire a szezon véget ér, szerintem Totónak is lesz majd néhány ősz hajszála!”

Így zajlott az izgalmasra sikerülő Francia Nagydíj

megosztás
hozzászólás
Wolff: ma mindkét autónkkal nyerhettünk volna, de nem volt más választásunk
Előző cikk

Wolff: ma mindkét autónkkal nyerhettünk volna, de nem volt más választásunk

Következő cikk

Bottas: nagyon világosan közöltem, hogy mit gondolok

Bottas: nagyon világosan közöltem, hogy mit gondolok
Hozzászólások betöltése