Horner: lesznek gondok az új turbókkal a szezon elején

megosztás
hozzászólás
Horner: lesznek gondok az új turbókkal a szezon elején
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. jan. 3. 12:01

Christian Horner szerint elkerülhetetlen, hogy gondok adódnak a az 1.6 literes motorokkal, mivel 12 tesztnap kevés egy ekkora volumenű változás feltérképezésére. A Red Bull csapatfőnöke abban bízik, idén is úgy tudnak majd szezon közben fejleszteni, mint eddig.

A Red Bull egyik legnagyobb erőssége, hogy úgy tudnak szezon közben fejleszteni, ahogy egyik rivális sem. Ez 2013-ban is kifizetődött nekik, az már más kérdés, hogy az abroncsok leváltása is segített. Horner a fejlesztési tempó fokozódására számít, és arra, hogy ismét az élen lesznek ezen a téren.

„Mivel a szabályok meglehetősen frissek lesznek, az ötletek gyorsan fogják egymást követni, ahogy azt 2009-ben is láttuk”- mondta Horner az Autosportnak. „Az év elején meglehetősen gyors ütemben fog zajlani a fejlesztés, ahogy az emberek egyre inkább megvetik a lábukat. Az elmúlt évek során megmutattuk, hatékonyan tudjuk fejleszteni az autót. Remélhetőleg ez a következő évre is igaz lesz”- jegyezte meg bizakodva.

Hasonlóan minden riválishoz, a megbízhatóságot tartja az egyik kulcsfontosságú elemnek. „A megbízhatóság alapvető kérdés lesz az első három-négy futamon, miközben a csapatok megpróbálnak felülkerekedni a problémáikon. Mindez elkerülhetetlen, mivel 12 tesztnap a három esemény alatt nem olyan sok egy ilyen nagy szabályváltozás keretében. Látni fogunk pár gondot ezekkel az erőforrásokkal a korai szakaszban.”

Következő Forma-1 cikk
Mercedes: tavaly szó sem volt címről, idén pedig csak óvatosan!

Előző cikk

Mercedes: tavaly szó sem volt címről, idén pedig csak óvatosan!

Következő cikk

A Mercedes különleges tesztpadot épített a V6-osnak: Lauda mindent elsimít

A Mercedes különleges tesztpadot épített a V6-osnak: Lauda mindent elsimít

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING