BRÉKING

Horner: jövőre még jobban figyelni kell majd a fogyasztásra

Christian Horner bizakodva várja az új korszakot a Forma-1-ben, mely minden téren nagy kihívást jelent majd. A Red Bull Racing csapatfőnöke bízik a Renault-ban, miszerint az hozni fogja a kívánt teljesítményt.

Horner úgy véli, hogy a 2014-es autók „valamivel egyszerűbbek” lesznek a jelenlegieknél, de a versengés izgalmai megmaradnak. Mivel a motorok fejlesztését nem fagyasztják be egyből, a szakember arra számít, „fejlesztési verseny alakul ki” a gyártók között. A csapatfőnök kíváncsian várja, kinek hogyan sikerül majd megvalósítania a lépéseket.

„Szerintem az a tény jelenti a legnagyobb kihívást, hogy az új erőforrások még mindenki számára ismeretlenek”- mondta Horner a Speedweeknek.

„Most mindenki relatív optimista, de először csak 2014. január végén fogjuk látni, milyen megoldásokat választottak az egyes gyártók. A Renault eddig lenyűgöző teljesítményt nyújtott az innováció terén. Ezért is vagyunk optimisták, miszerint a Renault megoldása a kívánt teljesítményt fogja nyújtani”- mondta a csapatfőnök.

„A motorváltásnak köszönhetően az aerodinamikában is különböző kihívásokkal állunk szemben”- tért át egy másik fontos pontra. „Nem csak a külső borítás formájáról van szó, hanem maga a hűtés is fogós kérdés, mivel az új aggregátokat erősebben kell hűteni a jelenlegi V8-asokhoz képest. Tehát ez nem lesz egy könnyű feladat, de máris nagyon érdekel a dolog, hogyan fog ez sikerülni az egyes csapatoknak”- jegyezte meg a szakember. „Az biztos, és egyben meggyőződésem, hogy a motor egy egészen fontos szerepet fog játszani”- jósolta.

A versenyzők 100 kilogramm üzemanyaggal rajtolnak majd jövőre, és sokkal inkább kell figyelniük a fogyasztásra, mint a mostani motorok esetében.

„A kihívás megváltozik. Jelenleg arról van szó, hogy menedzselni kell az erőt, míg a jövőben sokkal inkább a fogyasztásról lesz szó. Igaz, már most is nagyon ügyelünk erre, mivel lehetőleg olyan kevés üzemanyagot akarunk a fedélzeten tudni, amennyire csak lehet, hogy ne jelentsen hátrányt a túl sok súly. A V6-ossal a középpontba kerül ez az aspektus.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem dízelek jönnek 2014-ben: Prost szerint rendben lesz a turbók hangja
Következő cikk Michelin: Intelligens szabályok között érdekelne a Forma-1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország