Horner igazi show-t vár a rajtnál a Verstappen-Hamilton első sor miatt

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint grandiózus rajtot láthatunk majd az Amerikai Nagydíj első kanyarjában, miután a két bajnoki rivális, Max Verstappen és Lewis Hamilton ismét egymás mellől rajtol majd a ma esti futamon.

Lewis Hamilton, Mercedes, arrives in Parc Ferme after Qualifying

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Max Verstappen 2 tizeddel győzte le Lewis Hamiltont a szombati időmérőn, míg mögüle csapattársa, Sergio Perez rajtolhat majd. Hamilton ezúttal nem számíthat Bottas segítségére a rajtnál, a finn az újabb motorcseréjét követően csak a 9. helyről rajtol majd.

Verstappen és Hamilton újabb összecsapása igazi csemegének ígérkezik a két pilóta idei története alapján: Imolában és Barcelonában is agresszívan támadta a holland a hétszeres világbajnokot, Silverstone-ban és Monzában azonban össze is ütköztek – főleg a brit futamon húzta Verstappen a rövidebbet, miután Hamilton a 10 másodperces büntetése után is meg tudta nyerni a futamot.

Az austini pálya széles első kanyarját pedig pontosan azért hozták létre, hogy a legváltozatosabb íveket választhassák a pilóták a rajtot követően, azonban ideális ahhoz is, hogy a belső íven érkező pilóta kiterelje a riválisát a pályán kívülre – ahogyan tette azt Hamilton Rosberggel a 2015-ös futamon.

Még több F1 hír:

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is tudja, hogy mennyire fontos szerepet játszik majd az az első kanyar a futam alakulásában, miután az azt követő 9 kanyarban szinte lehetetlen előzni a modern autókkal.

„Szerintem igen nehéz követni a másikat itt, szóval egyértelműen te akarsz az élre állni az első kanyarban” – nyilatkozta Horner a Sky-nak az időmérőt követően. „Igazi show-t láthatunk majd az első kanyarban, mert egymás mellől indul a két főszereplő.”

Az austini pálya legjobb előzési pontja a 12-es kanyar, amely a majdnem 1 kilométer hosszú egyenest követi – amely jó hír lehet a hátsó felfüggesztésének optimalizálásával extra végsebességhez jutó Mercedesnek – Horner szerint azonban Verstappen a pálya többi részén el tud majd szakadni Hamiltontól.

„Ha simán el tudunk jönni az első szektorban, akkor reményeink szerint a 12-es kanyarig már ki tudjuk autózni azt a kis előnyt. Ez nagyon fontos lesz, és persze Max is jóval boldogabb lesz, ha a tükreiben majd Sergio sárga sisakját látja.”

Bottas: Nehéz lesz őket megelőzni…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes tagadja, hogy Cowell távozása állna a motorgondjaik hátterében
Következő cikk Ez állt Alonso motorcseréjének hátterében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország