Horner: "Idegölő" a várakozás a Red Bull "következő fejezetéig"
A Red Bull szerint „idegölő” és „izgalmas” belegondolni abba, hogy mindössze két év van hátra, mire a csapat a saját motorjával fog versenyezni a Forma-1-ben.
A Milton Keynes-i csapat uralta a mezőnyt a jelenlegi szabályzat alatt, mind 2022-ben, mind idén behúzta az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet is. Azonban a következő korszakban teljesen új vízekre eveznek, ugyanis úgy döntöttek, saját erőforrást terveznek és gyártanak.
Rengeteg pénzt fektettek a Red Bull Powertrains részleg felállításába és jelenleg is komoly toborzásban vannak, hogy versenyképes személyzetet tudjanak csatába küldeni. A csapatfőnök, Christian Horner pontosan tudja, milyen méretű vállalkozásba kezdtek történelmük során először, de szerinte nem félnek tőle.
Amikor azonban arról kérdezték, van-e valamiféle izgalom a csapatban, főleg azt elnézve, micsoda sikereket élnek most át a Hondával közösen, úgy felelt: „Igen, de ez az élet, nem igaz? Semmi sem tart örökké. Muszáj fejlődni.”
A Red Bull azután döntött úgy, hogy saját motorokat gyártanak, hogy a Honda úgy döntött, kiszállnak a Forma-1-ből – majd meggondolták magukat. Bár a projekt hatalmas kiadást jelent számukra, Horner szerint az egyik fő előnye az lesz, hogy nem másokra kell hagyatkozniuk a teljesítményért:
„Egyelőre még annak sem örülünk, hogy ennek a szezonnak vége lesz, de 2026-tól új fejezet kezdődik és a kezünkbe vesszük az egyik fontos változót, ami még megvolt. Nem hiszem, hogy sokan értik, mekkora feladat áll előttünk, de a csapat ugyanúgy fog hozzáállni, ahogy a karosszéria megépítéséhez.”
„Két évünk van, ami még nagyon távolinak tűnik, de gyakorlatilag száz hét és már egy Red Bull-tervezte és gyártotta motorral az autó hátuljában gurulunk végig a bokszutcán. Ez idegörlő és izgalmas egyszerre. Jó íven vagyunk azonban. Remek emberek dolgoznak a projekten és remek a hangulat is. Várjuk már, várom már.”
A csapatfőnök arról is beszélt, mi kell ahhoz, hogy megtartsák Verstappent.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.