Horner: Hihetetlen az, amit Vettel csinál

A Red Bull Racing csapatfőnöke még mindig meg tud lepődni a német világbajnok teljesítményén, aki ezúttal Brazíliában szerezte meg az elsőséget, mely pályafutása 45. ilye sikere volt.

Christian Horner

Ez egyszerűen hihetetlen és lenyűgöző. Nem igazán tudok mit mondani erről, mert a számok önmagukért beszélnek, miközben a srác még mindig csak 26 esztendős és már most páratlan eredmények vannak a neve mellett. A Q3-ban futott utolsó gyors köre páratlanul gyors volt, ami még minket is meglepett. Lenyűgöző az, amit véghez visz, és ugyanez igaz a csapat munkájára is. Tökéletesen végeztük a dolgunkat, noha sok eső esett, és a Q3 is sokat csúszott.

Mark szintén dicséretet érdemel, aki egy erős utolsó kört rakott össze és oda tudott érni a 4. helyre, mely még mindig a második sort jelenti számára a futamon. Ez egy nagyszerű eredmény, és biztos vagyok benne, hogy nagyon keményen fog küzdeni, lévén, hogy ez lesz az utolsó F1-es futama. Azt hiszem, hogy ez egy elég érzelmes verseny lesz számunkra, és bízom benne, hogy Mark ott lehet majd a dobogón.

A riválisok közül Hamilton, Rosberg és Alonso is nagy nyomást gyakorolhat ránk vasárnap. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon izgalmas verseny vár majd ránk.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING