Horner: Hamilton „folyamatosan apró megjegyzéseket ejt el” Verstappen felé

Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője azt mondta, hogy Lewis Hamilton az idei bajnoki csata során „apró megjegyzéseket és provokációkat ejt el” Max Verstappen felé, a Red Bull-os pilótát ez azonban nem érdekli.

Lewis Hamilton, Mercedes, and Max Verstappen, Red Bull Racing congratulate each other in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Ez a bajnoki csata már sokszor ment át szócsatába is, de elsősorban az istállók főnökei között, olykor azonban a pilóták is igyekeztek egy-egy odamondogatással mentális fölénybe kerülni. Horner szerint ezek azonban nem hatnak Verstappenre.

„Lewis folyamatosan apró megjegyzéseket és provokációkat ejt el, de én úgy látom, az a jó Maxban, hogy őt ez teljesen hidegen hagyja” – nyilatkozta a Telegraph-nak a szakember. „Ő olyan, amilyen. Gyorsan tud vezetni egy autót, aztán viszont haza akar menni, és játszani akar a PlayStationön. Ennyire egyszerű az egész.”

A Red Bull főnöke Verstappent egy másik nagy sportolóhoz hasonlította. „Max úgy vezet, ahogyan Tyson Fury harcol. Ugyanolyan a szíve. Tudod, hogy mindent bele fog adni, és ha padlóra kerül, akkor fel fog állni.”

Még több F1 hír:

„Megvan benne az az égető akaraterő, az elszántság. Szívesen fogadnék arra, hogy Max első gyorsköre a leggyorsabb lesz a mezőnyből Szaúd-Arábiában.” A három kiesése, valamint a magyarországi kilencedik helye mellett Verstappen minden más futamon a legjobb kettőben zárt, a kiegyensúlyozottsága tehát elképesztő.

Horner szerint ez a szezon végén is így lesz, és magabiztosan várja a hajrát. „Elképesztően lenyűgöző volt, hogy milyen érettséget mutatott ebben az évben. Nyugodt és nagyon jól bírja a nyomást. Most jobban vezet, mint valaha.”

„Erre jó példa volt Katar, amikor nem érezte, hogy el tudná kapni Lewist, ő azonban mégis szórakozni akart. Max egyenesen beszél, és kimondja, amit lát. Ő nem dolgozik sportpszichológussal; egyszerűen így boldogul a helyzettel.”

Marko ismét a motorkérdésről nyilatkozott

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: Ricciardo vissza fog vágni, ha a dolgok a helyükre kerülnek
Következő cikk Russell: „Biztos vagyok, hogy az autón belül és kívül is hatalmas élmény lesz”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország