Horner: ha úgy alakul, Verstappen a győzelemre fog menni a sprinten

Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője is elmondta, hogy nagyjából elégedettek a második hellyel, mivel nem volt ebben sokkal több számukra, Lewis Hamilton az új motorjával ugyanis értékes tizedekhez jutott.

Horner: ha úgy alakul, Verstappen a győzelemre fog menni a sprinten

Miközben a hétvége megkezdése előtt még a Red Bull tűnt favoritnak, az már az első szabadedzésen látszott, hogy most nincsenek akkora előnyben, mint mondjuk Mexikóban. Hamilton ugyanis már az elejétől kezdve magabiztos volt, főként a lágy abroncsokon.

Ez pedig az időmérőn is megmutatkozott, hiszen a hétszeres bajnok nagy fölénnyel húzta be az első helyet a szombati sprintre, de Max Verstappennek legalább sikerült mentenie a második helyet, amellyel így is jó helyzetbe hozta magát.

„Már délelőtt láthattuk, hogy Lewis nagyon-nagyon erős. Az a friss hajtóegység nyilván pumpálja a lóerőket számára. Ezért úgy vélem, a második volt a legtöbb, amiben reménykedhettünk. Elfogadjuk, hogy az első sorba kerültünk” – kezdte Horner, majd elmondta, nagyjából mennyit érhet Hamiltonnak az új motor.

Még több F1 hír:

„Ezt persze mi nehezen tudjuk megállapítani, de ha megnézzük a relatív sebességét Valtterihez képest, akkor néhány tizedet biztosan ért. Nyilván ezért is vállalták most be a cserét.” A szakembert egyébként nem feltétlenül lepte meg, hogy most ekkora hátrányban voltak, mert tudják az okokat, és a versenyre koncentrálnak.

Ami azonban a szombati sprintet illeti, Verstappennek ugyan elég lenne tartani a helyezését, Horner jól tudja, hogy versenyzőjét nem olyan fából faragták, és ha adódik rá lehetőség, akkor meg fogja próbálni az előzést.

„Ő egy autóversenyző. Ha meg tudja szerezni a vezetést, akkor rá is fog menni. Maxról van szó, de persze elég a második hely is a vasárnapi pole-hoz. Majd kiderül. Annyi minden történhet, de először látnunk kell a rajtot, és majd utána tervezgetünk.”

A csapatfőnök szerint a futamon egyébként is másfajta körülmények lehetnek, kicsivel melegebb időt jósolnak, ami segíthet nekik, illetve a gumikezelés is kulcstényező lesz. „Én úgy látom, elég jó autónk van, szóval várjuk ki a végét” – zárta diplomatikusan Horner.

Bottas harmadik lett, de nem volt teljesen elégedett

megosztás
hozzászólás
Perez: Nem indult jól, de erős időmérő lett
Előző cikk

Perez: Nem indult jól, de erős időmérő lett

Következő cikk

BRÉKING: Hamiltont vizsgálják potenciálisan szabálytalan DRS miatt

BRÉKING: Hamiltont vizsgálják potenciálisan szabálytalan DRS miatt
Hozzászólások betöltése