Horner: Gasly és Albon visszacserélésének „nem lenne értelme”

Christian Horner úgy véli, hogy „nem lenne értelme” visszacserélni Pierre Gaslyt és Alexander Albont a Red Bull és az AlphaTauri között, de a végső döntést az év későbbi szakaszában hozzák majd meg.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Gasly múlt héten aratott sikerének nyomán a franciát ismét szóba hozták egy esetleges red bullos lehetőséggel. Gaslyt 2019-ben mindössze 12 futam elteltével visszaküldték az akkor még Toro Rosso néven futó testvércsapathoz, Albon pedig felléphetett a Red Bullba.

A győzelem a legutóbbi figyelemre méltó teljesítmény volt Gasly részéről 2020-ban, amihez ha hozzátesszük Albon jelenlegi rosszabb formáját, akkor máris megkapjuk az újabb találgatásokat arról, hogy vajon érkezhet-e a visszacsere.

Gasly a győzelme után elmondta, hogy ő „késznek” érzi magát a red bullos visszatérésre, ha arra lenne szükség, és azt reméli, hogy az erős eredményeit ebben a szezonban „meghálálják majd valamivel”.

Még több F1 hír:

Az Autosport/Motorsport.com ismét megkérdezte Christian Hornert, hogy van-e esély arra, hogy a két pilóta újból helyet cseréljen, a csapatvezető azonban cáfolta ezt a lehetőséget.

„Pierre fantasztikus munkát végzett. Mióta visszakerült az akkori Toro Rossóba, megtalálta a magabiztosságát és igazán jól vezet. Az AlphaTauri is kiváló munkát végez vele. Jó látni, hogy ez működik neki.”  

„Ami azonban a Red Bull Racing üléseit illeti, mi Alex Albonra fókuszálunk. Meg akarjuk adni neki a legjobb lehetőséget, hogy megtarthassa helyét. Nem lenne értelme visszacserélni őket. Az AlphaTauri inkább már egy testvércsapat, mintsem juniornevelő gárda. Franz Tost tudomásom szerint boldog Pierre-rel.”

The cars of Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, and Alex Albon, Red Bull Racing RB16, in Parc Ferme

The cars of Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, and Alex Albon, Red Bull Racing RB16, in Parc Ferme

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„A végső döntést az év későbbi szakaszában hozzuk majd meg, de mi nem szorgalmazzuk a helyzet megfordítását. Először az RB16-sal kapcsolatos problémákat akarjuk megoldani, amelyeket szerintem már kezdünk megérteni, aztán pedig onnan folytatjuk tovább” – fogalmazott Horner.

A csapatfőnök bővebben is kifejtette, hogy miért nevezi testvércsapatnak inkább az AlphaTaurit juniorcsapat helyett. „Az ő céljaik túlmutatnak a Toro Rosso céljain. A szabályok keretei között próbálunk minél jobban együttműködni. Például a szélcsatorna megosztása jövőre fog először megtörténni, ami teljesen érthető pénzügyi oldalról nézve.”

„Én erre utaltam. A Red Bull számos fiatal tehetségbe fektetett be az utóbbi években. Ez továbbra is folytatódni fog.” Ezzel tehát egyértelművé tette Horner, hogy szorosabbra fűzik a csapataik közötti munkát, de továbbra is támogatni fogják a fiatal pilótáikat.


F1 2020: ilyen az osztott képernyős mód az új F1-es játékban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi sajnálja, hogy Vettel távozik a Ferraritól
Következő cikk Szafnauer: Stroll jövője sosem forgott veszélyben a Racing Pointnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország