Horner felhívta Perezt Vettel bejelentése után! – sajtóhír

Szerda este érkezett a nagy hír, hogy Sergio Perez elhagyja a Racing Point csapatát hét év náluk töltött versenyzés után. Helyére pedig a négyszeres bajnok, Sebastian Vettel érkezik majd. Most viszont talán újabb fordulatot vehetnek a dolgok.

Sergio Perez, Racing Point

Sergio Perez, Racing Point

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A mexikói magyar idő szerint szerda este tudatta a világgal, hogy kénytelen lesz elhagyni a silverstone-i bázisú alakulatot, hiába áll velük szerződésben 2022 végéig. Perez elmondta, hogy nem igazán számított erre, mivel az utóbbi időszakban csapata úgy kommunikált vele, hogy folytatni szeretnék a közös munkát.

Otmar Szafnauer viszont később azt nyilatkozta, hogy Perez menedzserét informálták arról, hogy megbeszéléseket kezdeményeztek Vettellel. Ha már a német pilótánál tartunk, az ő bejelentése pedig csütörtök reggel érkezett meg: az Aston Martinhoz szerződik 2021-től.

Még több F1 hír:

Perez F1-ben maradása ezekkel az eseményekkel valamelyest kérdésessé vált, hiszen már nem sok üres ülés maradt a mezőnyben, és azok is csak a gyengébb csapatoknál, a Haasnál és az Alfa Romeónál lehetnek.

Ezekre a helyekre viszont számos versenyző pályázik jelenleg, így Pereznek egyáltalán nincs könnyű dolga. Mellette szólhat az, hogy komoly támogatókat hozna magával, és rutinos, megbízható pontszerző pilóta, aki nagy segítséget nyújthatna bármelyik gárdának.

A Racing Pointtól való távozásának híre után többen is megkörnyékezték Perezt, aki azt is elmondta, hogy meglepően sok lehetőség közül választhat. Az egyik ilyen talán az IndyCar lehetne, hiszen a McLaren már jóformán meg is hívta őt a sorozatba.

A wokingi csapat idéntől teljes szezont fut az amerikai sorozatban, és nem is mennek rosszul, hiszen már több jó eredményt is elértek. Emiatt talán ideális opció lehetne Perez előtt, amennyiben nem talál magának versenyképes F1-es helyet.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A csavar azonban csak most jön. A Red Bull még nem döntötte el, hogy Verstappenen kívül kit szeretnének látni a másik autójukban jövőre, Alex Albon teljesítménye pedig gyakran adhat okot a kritikákra, hiszen a brit-thai nem tudja tartani a lépést a holland szupersztárral.

Ez még akár utat is nyithatna Perez előtt a Red Bullba, és a spanyol Movistar + szerint lehet, hogy már egy beszélgetés is megtörtént a két fél között.

Állítólag Chrisitan Horner a Vettel-bejelentés után maga hívta fel a mexikói versenyzőt. Hogy ez valóban így volt-e, azt egyelőre nem lehet tudni, de amennyiben tényleg igaz, akkor Horner talán nem csak azért hívta fel a Racing Point pilótáját, hogy együttérzését fejezze ki a távozása kapcsán.

Ezek után kíváncsian várhatjuk a további híreket, hiszen lehet, hogy még tartogat pár meglepetést a pilótapiaci keringő…


Ilyen egy onboard kör a bahreini „ovál” vonalvezetésen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: Előbb vagy utóbb ott leszünk a Q3-ban!
Következő cikk Ricciardo dühös volt Ocon kipörgése után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország