Horner: „Ez a második hely egy győzelemmel ér fel”

Max Verstappen a mezőny legvégéről a második helyen tudta zárni az Orosz Nagydíjat, ezzel óriásit mentve a motorcserés büntetése után. Christian Horner csapatfőnök ennél sokkal boldogabb már nem is lehetett volna, hiszen komolyat mentettek a bajnokság szempontjából.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, sprays Champagne from the podium

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A verseny összességében még sokkal jobban is alakult Verstappen számára, mint az mondjuk a második etap közepén kinézett, amikor Fernando Alonso friss gumikon megelőzte a hollandot, és úgy tűnt, Charles Leclerc is elkaphatja.

Az eső viszont megbolondította a végjátékot, a Red Bull és Verstappen pedig remekül használták ki a kínálkozó lehetőséget, és jó időben hívták őt ki a pitbe intermediate gumikért. Hamilton ugyan megnyerte a versenyt végül, de a pontveszteségük így sem volt óriási.

Horner szerint mindez azonban egy győzelemmel ér fel számukra, mert így csak kétpontos lemaradással mehetnek Törökországba, és már letudták a motorcserét is. A brit szakember a Sky F1-nek nyilatkozott a leintést követően.

Még több F1 hír:

„Hős is lehetsz, de nagy vesztes is az ilyen helyzetekben, és ez egy pokolian nehéz döntés” – utalt a megérkező eső okozta bonyodalomra. „Max ma elhatározta magát, és az ő esetében jó lett a végkifejlet, miközben Checo maradt a száraz pályás abroncsokon, ami pedig rosszul sült el.”

„Mindkét irányba elmehetett volna. Max sokat nyert vele, Perez viszont rengeteget bukott. Maxnál ez a nap a veszteségek minimalizálásáról szólt, ezt pedig sikerült teljes mértékben megoldani. A konstruktőriben viszont veszítettünk pontokat.”

„Max telibe találta, eldöntötte, majd pedig pályán is tartotta. A 20. helyről másodikként ért be, és ezt szerintem teljes mértékben aláírtuk volna a nap megkezdése előtt” – zárta gondolatát a Red Bull csapatfőnöke.

Norrist nagyon lesújtotta az Orosz Nagydíj végkifejlete

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A versenybíróság döntött Norris szabálytalan boxkiállásáról
Következő cikk Ricciardo: "Úgy gondolom, hogy a pilóták tudják a legjobban felmérni a helyzetet"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország