Horner: Évek óta nem láttunk ilyet a Mercedestől

A Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert rendkívül meglepte, hogy már az azeri hétvégére motort cserélt a Mercedes, míg ők eddig a hétvégéig vártak ezzel. Valamint azt is hozzátette a brit, hogy a középső szektorban tűnik erősnek a német istálló.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A várakozások szerint a Forma-1-es Francia Nagydíjon is a Mercedes és a Red Bull csatáját láthatjuk majd a legelőkelőbb pozíciókért, jelenleg pedig a pontversenyben a Milton Keynes-i alakulat jár előrébb.

A pénteki második szabadedzésen Max Verstappen volt a gyorsabb, azonban Valtteri Bottas mindössze 8 ezredmásodpercre volt tőle, és a finn versenyző a közepes keveréken futotta a leggyorsabb körét.

Pénteken a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arról nyilatkozott a Sky-nak, hogy az FP1 és az FP2 között változtattak a beállításaikon, az pedig meglepte, hogy a Mercedes már Azerbajdzsánban motort cserélt – a Ferrari szintén Bakuban cserélt motort, míg a Honda és a Renault ezen a hétvégén cserélt.

Még több F1 hír:

„Ebéd közben változtattunk a beállításokon. Úgy tűnik, hogy Max egy kicsit elégedettebb a kocsival, de nehéz messzemenő következtetéseket levonni. Azt is látjuk, hogy Lewis lila szektorokat produkált, úgy tűnik, ez ma a Mercedes szektora.”

„Az is meglepett, hogy a Mercedes már Bakuban motort cserélt. Évek óta nem láttunk tőlük ilyet, általában ők bírják a legtovább. Talán kicsit gyorsabban használódott el, mint amire számítottak. Mi viszont a tervek szerint haladunk.”

„Azt a legnehezebb megjósolni, hogy hány futamunk lesz a szezonban, ugyanis az év végén van néhány bökkenő” – mondta Horner.

Vettel az ütközéséről: „Kifogott rajtam a szél…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Francia Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk A Paul Ricard gyilkos rázókői ismét a rivaldafénybe emelték a pályaelhagyási problémákat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország