Horner: Év elején a fél karunkat odaadtuk volna ezért

A Red Bull a Mexikói Nagydíjat követően a jelenleginél jobb helyzetből várhatta a világbajnokság utolsó versenyeit, Christian Horner azonban így sem elégedetlen. A brit szerint elképesztő teljesítmény, hogy még mindig van esélyük legyőzni az F1-ben 2014 óta egyeduralkodó Mercedest.

Horner: Év elején a fél karunkat odaadtuk volna ezért

Bár a következő két verseny gyakorlatilag mindent vagy semmit téttel bír a Red Bull és a Mercedes számára, a bikások csapatfőnöke, Christian Horner szerint fontos értékelniük azt az eredményt, amit 2021-ben elértek.

„A legfontosabb az lesz, hogy bírjuk majd a nyomást. Kőkeményen dolgoztunk azért, hogy ebben a pozícióban legyünk, ezért fontos, hogy tudjuk élvezni. Ha nem élvezed, akkor mi értelme az egésznek?” – tette fel a költői kérdést a brit.

Még több F1 hír:

„Az, hogy fej-fej melletti csatát vívunk a Mercedesszel, már önmagában hihetetlen. Hét éve dominálják a teljes sportot, ehhez képest két versennyel a szezon vége előtt öt pontos hátrányban vagyunk a konstruktőrök versenyében, és nyolc pontos előnyben az egyéni bajnokságban. Az év elején a fél karunkat odaadtuk volna egy ilyen állásért.”

Horner úgy véli, több esélyük lehet a Mercedes legyőzésére egy Szaúd-Arábiához hasonló, a hagyományostól eltérő versenypályán, mint például Barcelonában.

„Itt az idő emelni a tétet. Az idei világbajnokságban szinte mindent láttunk már, egy ilyen pályán pedig eldől, ki az igazi versenyző: nem tolerálja a hibákat, gyors és veszélyes. Könnyen előfordulhat, hogy lesz Safety Car vagy virtuális biztonsági autó. Egy hagyományostól eltérő helyszín összességében szerintem jobb esélyt kínál számunkra.”

Horner szerint nem újdonság számukra 2021-ben, hogy nekik kell tempót találniuk a Mercedesszel szemben. Úgy véli, Silverstone óta nem a Red Bull számít a leggyorsabb autónak.

„Silverstone óta mi vagyunk az üldözők. A Mercedesnek erős autója volt az év elején, ezt bizonyítják a Barcelonában vagy Portimaóban szerzett pole-pozícióik. Ezt követően Monacóban, Azerbajdzsánban és a két osztrák versenyen volt egy jó sorozatunk, Silverstone-ban azonban a Mercedes visszavágott, és onnantól kezdve minden győzelemért meg kellett feszülnünk.”

„Így szerezhettünk győzelmet Austinban, Zandvoortban és Spában. Összességében úgy érzem, a Mercedes némi előnyben van az év második felében.”

Horner nem érzi úgy, hogy az idei év erősen hajazna a 2010-es szezonra, ahol úgy nyerték meg a csapat történetének első világbajnoki címét, hogy Sebastian Vettel csak az utolsó versenyt követően állt a világbajnokság élére.

„Számomra egyáltalán nem hasonlít az idei év a 2010-esre. Akkor volt egy fantasztikus autónk volt, aminek sok műszaki hibája adódott. Abban az esztendőben már 8 futammal a szezon vége előtt meg kellett volna nyernünk a bajnokságot, de még nem volt meg a kellő tapasztalatunk” – emlékezett vissza.

A Red Bull végső sikeréhez nem csak Verstappenre, hanem Sergio Perezre is nagy szükség lesz

megosztás
hozzászólás
A Mercedes szombaton beveti Hamilton titkos fegyverét
Előző cikk

A Mercedes szombaton beveti Hamilton titkos fegyverét

Következő cikk

A brit kormány törvényt módosíthat a Mercedes és a Kingspan botránya miatt

A brit kormány törvényt módosíthat a Mercedes és a Kingspan botránya miatt
Hozzászólások betöltése