Horner első F1-es feladata: kirúgni Günther Steinert

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner közel két évtizede vezeti az osztrák istállót, az első feladatai közé pedig az tartozott, hogy eltávolítsa a jelenlegi Haas-főnök Günther Steinert.

Bernie Ecclestone and Christian Horner

Fotót készítette: Red Bull Racing

Christian Horner fiatalon megpróbálkozott az autóversenyzéssel is, azonban korán karriert váltott, és csapatvezetőként próbált szerencsét: a Formula 3000-es Arden főnöke lett 1999-ben.

6 évvel később, 31 évesen pedig már a Red Bull élén találta magát, megkapta a nagy lehetőséget, hogy a királykategóriában vezesse a Milton Keynes-i istállót, amellyel azóta már 5 konstruktőri és 6 egyéni világbajnoki címet szerzett.

A Red Bull-os karrier indulásának hátteréről az inewsnak adott interjújában mesélt a brit, aki először az Ardennel akart eljutni az F1-ig, aztán Helmut Marko és a nemrég elhunyt Dietrich Mateschitz az újonnan alakuló csapathoz csábította:

Még több F1 hír:

„Azon voltam, hogy a Forma-1-be juttassam az Ardent, Bernie Ecclestone pedig próbált a Jordan felé terelni engem. Helmut aztán meghívott, hogy találkozzak Dietrichhel Salzburgban 2004 nyarán.”

„A jordanes üzlet nem jött össze, a Red Bull pedig megvásárolta a Jaguart. Dietrich 2004 végén újra meghívott, és felkért arra, hogy legyek a Red Bull csapatfőnöke” – mesélte Horner.

Érdekes módon Horner első feladatai között az szerepelt, hogy eltávolítsa a Jaguartól „megörökölt” technikai igazgatót, Günther Steinert, akinek a pótlására Adrian Newey-t nézte ki Horner – kijelenthető, hogy bevált a döntése:

„Günther egy hatalmas karakter volt – és ma is az –, de nyilvánvaló volt, hogy nem egy technikai vezető. Rájöttem, hogy a csapatnak nagy szüksége van technikai vezetésre és egy irányra. Szóval már a csapatfőnöki karrierem nagyon korai szakaszában próbáltam összefutni Adriannel” – mesélte Horner.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lando Norris: Sokszor megkértem már Brownt, hogy ilyen legyen a festésünk!
Következő cikk „Verstappen 10 világbajnoki címet fog szerezni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország