Horner elismerte: hibázott, amikor ezt kérte az F1-től, de Wolff…
Christian Horner szerint ő is hibázott, amikor azt kérte a Forma-1-től, hogy tegyék a közvetítés részévé a sportigazgatók és az FIA közötti kommunikációt, de szerinte a Mercedes és a Red Bull közötti lobbiversenyt Toto Wolff indította.

A 2021-es Forma-1-es szezon egyik különlegessége volt, hogy a sportigazgatók mellett a csapatfőnökök is bármikor „betelefonálhattak” a versenyigazgató Michael Masihoz, amelyek ráadásul kikerültek az élő közvetítésbe is.
A nézőknek szánt érdekességből azonban a szezon folyamán egy újabb csatatér lett a Mercedes és a Red Bull között, miután egyik fél sem volt hajlandó lemondani arról a lehetőségről, hogy közvetlenül a versenyigazgatóság döntéshozási folyamata közben képviseljék a saját álláspontjukat – Christian Horner szerint pedig részben ő felel azért, hogy a közvetítések részévé vált ez a rádiócsatorna, de természetesen nem hagyta ki a lehetőséget arra, hogy azt részben áthárítsa a Mercedes csapatfőnökére, Toto Wolffra.
„Őszintén, nem” – mondta Horner a Beyond the Grid podcastben arra a kérdésre, hogy helyesnek tartja-e utólag, hogy a csapatfőnökök a verseny közben is beszélhettek a versenyigazgatóval. „Azonban ez az egész Totóval kezdődött, miután az üzenetek a közvetítés részévé váltak.”
„Ebben valószínűleg én is hibás vagyok, mert az F1-es bizottság ülésein ezért kampányoltam azzal, hogy a nézőknek tisztában kéne lennie azzal, hogy mennyi kommunikáció zajlik a valóságban a csapatok és a versenyigazgatóság között.”
„Ez a csatorna azonban elsősorban a csapatmenedzser/sportigazgató és a versenyigazgató közötti kommunikációért felelt, és azt gondoltam, hogy mivel a menedzserek is csak akkor használják, amikor erősen alátámasztott érvekkel kell állást foglalniuk egy ügyben, remek lesz a nézőknek belehallgatnia ezekbe a párbeszédekbe, mert ők nem fognak triviális dolgokon hisztizni.”
„Barcelonában azonban én is hallottam, amikor bekerült a közvetítésbe az, ahogyan Toto beszél Michaellel, és azt gondoltam, hogy na ez furcsa, én sosem beszéltem közvetlenül vele, mindig a sportigazgatónkon keresztül üzentem.”
„Ez az egész aztán Silverstone-ban csúcsosodott ki, ahol Toto megállás nélkül beszélt Michaelhöz, majd mondta, hogy küldött egy emailt, és hogy fel is megy hozzá. Ekkor mondtam azt, hogy én ebből nem eszek, én is felmegyek, mert azt gondoltam, hogy egy csapatfőnöknek nem szabadnia lobbiznia a versenyigazgatónál, és ekkor volt egy elég heves vitánk Totóval a versenyigazgató előtt. Ő természetesen azért kampányolt, hogy ne büntessék meg a versenyzőjét, amit miközben a versenyzőm kórházban az autóm pedig a falban volt, elég felháborítónak találtam.”
„Szerintem ezután kellett volna azt mondanunk, hogy a versenyigazgatóval csak a csapatmenedzserek tarthatják a kapcsolatot, azonban ekkor már beütött a versenyszellem, és természetes, hogy ha lehetőséged van a csapat érdekét képviselned, akkor a sikerért megragadod ezt a lehetőséget is.”
„Ugyanez történt Abu-Dzabiban is, ahol Toto a verseny alatt többször is azt próbálta meg elérni, hogy ne legyen safety car, ezzel próbálta befolyásolni a futam alakulását. Ezután az azonnali reakcióm természetesen az volt, hogy legjobb védekezés a támadás, nekem is képviselnem kell az üggyel kapcsolatosan az álláspontunkat, mert aki utoljára beszél, annak van a legjobb esélye arra, hogy keresztül is vigye az üzenetét.”
„Szerintem jól döntöttek, amikor megszüntették ezt az egészet.”
Drugovich Silverstone-ban egy lehetséges 2022-es F1-es debütálásra készül
Norris nem számít győzelemre a következő szezonban
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.