Horner elgondolkodna Russell leigazolásán, ha...

Christian Horner remek véleménnyel van a Mercedes junior pilótájáról, George Russellről, és úgy gondolja, hogy a fiatal tehetség bőven rászolgált már arra, hogy lehetőséget kapjon a német gyártónál. A Red Bull csapatfőnöke elgondolkodna a leigazolásán, ha a Mercedes nem lépne.

George Russell, Williams

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

George Russell neve az idei évben meglehetősen gyakran felmerül az átigazolások kapcsán, hiszen a fiatal brit tehetséget tartják a legesélyesebbnek arra, hogy elfoglalja az idei évben gyenge teljesítményt nyújtó Valtteri Bottas helyét.

A Red Bull az utóbbi időben meglehetősen gyakran megosztja a gondolatait a Williams-pilótáról, hiszen míg legutóbb Helmut Marko üzent a sajtón keresztül a Mercedesnek, miszerint meg kellene ragadniuk a lehetőséget, addig most Christian Horner osztotta meg hasonló véleményét.

„Ha George elérhető lenne a piacon, azt hiszem, hogy sok olyan csapat lenne, amely meg akarná őt szerezni, mivel ő egy nagyszerű fiatal tehetség” – kezdte a nyilatkozatát Christian Horner a Sky Sports kérdésére. „De ő szerződésben áll a Mercedesszel, és biztos vagyok benne, hogy tiszta tervvel rendelkeznek vele.”

Még több F1 hír:

„Amennyiben azonban George kint lenne a nyílt piacon, bolondság lenne nem vetni rá egy pillantást. Egyértelműen teljesítette már a gyakorlati idejét, nyilvánvalóan készen áll a következő lépésre. Szüksége van erre az esélyre, erre a lehetőségre. Totónak engednie kellene előremenni. Erős dinamika van Lewis és George között, ez nagyszerű lenne a brit motorsport számára.”

Az persze továbbra is kérdéses, hogy miért akarja ennyire a Red Bull azt, hogy az általuk szupertehetségesnek tartott pilóta a Mercedeshez kerüljön, hiszen ha ez megtörténne, akkor sokkal keményebb év várna rájuk 2022-ben. Az sem kizárható persze, hogy a fordított pszichológia elve alapján Bottast akarják előnyösebb helyzetbe hozni.

Hamilton elítéli az angol futballistákat ért „undorító” rasszista megnyilvánulásokat…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fejlemények motorfronton – a Volkswagen akár két gyártóval is jöhet
Következő cikk Coulthard: Lewis Nico ellen elkényeztetett kölyökként viselkedett, most viszont érettebb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország