Horner elégedett a Ford munkájával: nagyon jól állunk
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner örül, hogy a Ford nagy lelkesedéssel vágott bele a közös munkába a 2026-os F1-es erőforrásukkal kapcsolatban.
Miközben a 2023-as szezont is a Honda kiváló motorjaival dominálta a Red Bull, amely egyetlen egyszer sem hibásodott meg Max Verstappen alatt az év során, az energiaitalos márkának már készülnie kell a csapat következő korszakára.
Bár a Honda végül meggondolta magát az F1-es kilépéssel kapcsolatban, és 2026-tól is motorgyártóként fognak versenyezni a Forma-1-ben, a többéves hezitálásuk túl hosszú volt egy olyan F1-es csapatnak, mint a Red Bull, akik végül a saját motorrészlegük megalapítása mellett döntöttek.
Ebben eredetileg a Porsche támogatta volna őket, majd a német márka kihátrálása óta a Ford segítségét veszik igénybe, Horner pedig nagyon elégedett, hogy ismét egy elkötelezett partnerrel dolgozhatnak együtt.
„Elképesztően sok dolog történt az elmúlt időszakban a háttérben a Red Bull Powertrainsszel” – mondta Horner a Motor Sport Magazine-nak. „
„Néhány nagyon fontos mérföldkövet már elértünk az évben, és ne felejtsük, hogy 2026 már szinte a küszöbön van, miközben óriási és új kihívást jelent a csapatunknak. Amikor a szezon végével visszatérek a gyárba, ez fogja az időm nagyrészét lekötni.”
Horner hozzátette, hogy nem csak a pénze miatt éri meg együttműködniük a Forddal.
„Kiváló az együttműködésünk a Forddal. Bill Ford Las Vegas alatt látogatta meg a csapatot, Jim Farley (a Ford vezérigazgatója) pedig óriási támogatója a projektnek, ő a héten közvetlenül a gyárat látogatta meg. Jó látni, hogy egy autómárka ennyire elkötelezte magát a projekt mellett.”
Így erősíti meg a mérnöki csapatát 2024 előtt a Ferrari.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.