Horner elárulta, ki mondta ki a végső szót a Gasly-Albon cserében

A Red Bull első embere a Belga Nagydíj pénteki napján beszélt a Red Bull pilótacseréjéről, kijelentve, hogy Pierre Gaslynak is van visszaút az osztrák istállóba.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull a nyári szünet elején döntött a Pierre Gasly-Alexander Albon cseréről, a francia pilóta a szezon első felében minden támogatást megkapott, de az osztrákok a Magyar Nagydíj után a lecserélése mellett határoztak. Az azonban még nem világos, hogy 2020-ban ki lesz Max Verstappen csapattársa, Christian Horner szerint minden versenyzőjük számára ott az esély.

"Azt hiszem, hogy ezt megfelelően elmagyaráztuk Pierre-nek is, hogy csak azért, mert most nincs nálunk ülése, nem jelenti, hogy nem lesz erre lehetősége a jövőben. A pilóták a junior programunkban tudják, mekkora a verseny, és hogy mire számíthatnak. A legmagasabb szinten kell eredményeket szállítani" - mondta Horner pénteken.

 

Az elmúlt években nem ez volt az első hasonló váltása a csapatnak, korábban a Toro Rosso másik versenyzőjét, Daniil Kvjatot menesztették év közben. Horner szerint mindenki tudja, mire kell készülni Red Bullnál. "Pierre teljesen tisztában volt vele, hogy mi a helyzet a Red Bullnál, ez egy élcsapat. Sajnos a váltásra előbb volt szükség, mint gondoltuk, de csak nőtt a nyomás, folyamatosan nőtt, és úgy gondoltuk, hogy a számára is így lesz a legjobb, és a csapatnak is. A lehető legjobb hozzáállással vette a Toro Rossónál a kihívást, majd az idő igazságot tesz" - vélekedett a Red Bull csapatfőnöke.

Horner azt is elárulta, hogy bár a csapat döntése volt a váltás, a végső szót Dietrich Mateschitz mondta ki. "Ez Dietrich döntése volt, és az ő csapatáé. De természetesen segítettünk neki, Helmut Markóval megbeszéltük, a mérnökökkel és Adrian Newey-val is beszéltünk. Mindenki egyetértett" - mondta a csapatfőnök.


Egy igazán őrült verseny, miközben két versenyző tartózkodik a motoron, akik hatalmas sebességgel száguldanak. Látványos felvételek Assenből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Hamilton nagy csattanása a Belga Nagydíjról: ezeket cserélik az autón
Következő cikk A Ferrari megerősítette, Monzában tervezhetik bevetni az új motort

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország