Horner: ekkor döntünk majd Verstappen motorcseréjéről

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy akár már a most hétvégi Orosz Nagydíjon is megejthetik Max Verstappen elkerülhetetlen motorcseréjét, azonban ennek van egy feltétele is.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

A Red Bull a Francia Nagydíjon szerelte fel az autóit az idei 2. motorjaikkal, azonban Max Verstappen erőforrása a silverstone-i, Sergio Perez motorja a hungaroringi balesete után lett totálkáros, így mindkettőjüknek be kell vállalnia egy, a szabályok szerint már rajtbüntetéssel járó 4. motort is, hogy teljesíteni tudják a 2021-es Forma-1-es szezont.

Miután Verstappen Szocsiba egy 3 rajthelyes büntetéssel érkezik, amelyet a monzai ütközése miatt kapott, igen valószínű, hogy az amúgy is a Mercedes felségterületének tartott pályán lépi meg a Red Bull ezt a cserét, azonban Horner szerint ehhez egy fontos feltételnek is teljesülnie kell.

„Elkerülhetetlen, hogy büntetést kapjunk” – nyilatkozta Horner a RacingNews365-nek. „Egy 3, talán 4 versenyt felülelő intervallumunk van erre.”

„A csere ezúttal attól függ, hogy hol fogunk végezni szombaton (az időmérőn) Szocsiban, tehát a döntést nagyon hamar meg tudjuk hozni.”

Verstappen és a Red Bull számára jó hír lehet, egy esetleges felzárkózás szempontjából az is, hogy a jelenlegi előrejelzések szerint esni fog az Orosz Nagydíjon, ami az alig használt városi pályán könnyen kaotikus állapotokat alakíthat ki.

Még több F1 hír:

A Honda az első ellenőrzése során még menthetőnek találta Verstappen silverstone-i motorját, amit a holland használt is a Hungaroringen, az időmérőt követő ellenőrzésen azonban a motor szerkezeti tartóelemei körül találtak repedéseket. A Honda hazaszállította Japánba a motort, hogy hátha meg tudják javítani a sérült elemeket, ugyanakkor Horner állítása szerint erre nincs sok esély.

„Sajnos a motor strukturális része sérült, így nagyon nehezen javítható. Nagyon keveset futott az az erőforrás, szóval még megpróbáljuk pénteki tesztmotorként újra felhasználni, erre azonban sajnos nagyon pici esély van.”

A Honda még teljesen törődött bele abba, hogy mások hibája miatt hátrányba kerültek az idei szezonban, és valamilyen szabályváltozást sürgetnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es csapatfőnökök egyetértenek: hallgatnunk kell a szurkolókra
Következő cikk Latifi: Albon sokat segített az F2-ben, de most le akarom győzni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország