Horner: egyik F1-es csapat sem fogja feladni a bevételeit Andretti miatt kompenzálás nélkül, de…

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint teljesen természetes, hogy amíg az F1 sem fogadja tárt karokkal Andrettiéket, addig a csapatok sem szeretnék feladni a bevételeik egy részét, viszont adott egy tanácsot is Michael Andrettinek.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Már közel egy éve annak, hogy az Andretti Global megkezdte a Forma-1-es előkészületeit, azonban hiába kezdett korábban egy második és egy harmadik amerikai futammal is terjeszkedésbe az F1, az amerikai csapattal kapcsolatban igen távolságtartóan viszonyultak eddig.

Andrettiék helyzetén az sem segít, hogy miközben a FOM áldására lenne szükségük, kapaszkodóként az FIA-elnök Mohamed bin Szulajm támogatásába kapaszkodtak, ezzel azonban csak további munícióként szolgáltak az FIA és az F1 közötti hatalmi harcban, valamint az, hogy „kapzsinak” és „sznobnak” nevezte az F1-et és a csapatokat.

Még több F1 hír:

A GM támogatásának megszerzésével sikerült javítania a pozícióján, de Christian Horner szerint hiába nagyszerű márka az Andretti és a Cadillac, egy igazán fontos kérdése még mindig nem adott választ a kampány alatt Michael Andretti.

„Andrettinek remek csapata van, az is fantasztikus, amit Mario amerikaiként elért a Forma-1-ben, azt pedig senki nem vitatja, hogy jó lenne a Forma-1-ben látni a GM-et és a Cadillacet” – nyilatkozta Horner a RACER-nek adott interjújában.

„A kérdés azonban továbbra is az, hogy ki fogja megfizetni a mezőny bővülésének költségeit? Az pedig világos, hogy ha a meglévő csapatok úgy érzik, hogy ez a teher rájuk esik, és egy újabb csapat miatt a bevételeik csökkeni fognak, akkor azt nem fogadják kitörő örömmel.”

„A két csapat közül, amelyik támogatja őket (McLaren és Alpine), az egyik már partnerségben áll velük az Egyesült Államokban, a másik motort szállítana nekik. A többi 8 csapat azonban joggal teheti fel a kérdést, hogy ők miért cserébe mondjanak le a bevételeik egy részéről?”

„A másik, hogy a Liberty Media is azt mondja, hogy egyelőre ők sem akarnak fizetni ezért, elégedettek 10, egészséges franchise-zal, mind működési, mind logisztikai szempontból. Biztos vagyok benne, hogy ők az Audi-modellt részesítenék előnyben, amelynek keretein belül egy már meglévő csapatba szállnának be.”

„Egy újabb csapattal a franchise-ok értéke is csökkenhet, és különösen a mezőny második felében a csapatok értéke az utóbbi években különösen nagyot nőtt. Remélem, hogy találnak majd valamilyen megoldást, mert mindkét márkát szívesen látnánk a Forma-1-ben.”

Még több F1 hír:

A 200 millió dolláros belépési díjat továbbra is alacsonynak tartják a csapatok az F1 értékének növekedése miatt, azonban Horner szerint nem növelhetik ezt az értéket akkorára, hogy az elriassza a potenciális érdeklődőket, addig is azonban az F1-nek biztosítania kell a jelenlegi mezőny stabilitását.

„18 éve dolgozom a Forma-1-ben, és ez az első alkalom szerintem, amikor mind a 10 csapat stabil lábakon áll. Eddig mindig volt 1-2 csapat, amely a csőd szélén táncolt, de most a költségsapka és a franchise rendszer miatt mind a 10 csapat jó egészségnek örvend. Szerintem a Forma-1 is nagyon óvatosan fog közeledni minden olyan ötlethez, amely a meglátásuk szerint veszélyeztetheti ezt a stabilitást.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Nem lenne jó, ha Vasseur forradalmi dolgokkal próbálkozna a Ferrarinál...”
Következő cikk Susie Wolff: Massa és Bottas mellett lehetetlen volt az F1-be kerülnöm

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország