Horner dühös: nem értem, mit csinált Cunoda

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner csalódottan vette tudomásul, hogy a pilótái nem a saját hibáik miatt nem tudtak javítani a 2021-es Mexikói Nagydíj időmérőének végén, hanem Juki Cunoda ügyetlenkedése rontotta el az időmérőjüket.

Horner dühös: nem értem, mit csinált Cunoda

Azok után, hogy nyilvánosan kijelentette, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy bajnoki címhez segítse Max Verstappent, és ennek megfelelően előbb Lewis Hamiltont Törökországban, majd Valtteri Bottast az Egyesült Államokban tartotta fel a pályán, rossz emlékekkel fog távozni a mexikói időmérőről Juki Cunoda.

A japán pilóta, aki amúgy is a mezőny végéről rajtol a motorcseréje után, szerencsétlen folyamatok sorát indította el azzal, hogy hibázott a 2. szektorban: előbb Perezt zavarta meg, aki lehajtott a pályáról, majd Verstappen vette el a gázt a két pálya mellett guruló látványa miatt, mert azt hitte, be is intik a sárga zászlót.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner pedig nem is örült annak, ahogyan a testvércsapatuk versenyzője tette tönkre az időmérőjüket.

Még több F1 hír:

„Cunoda elintézett minket” – nyilatkozta az időmérő után a Sky-nak. „Mindkét versenyzőnk az utolsó körén volt, Max két és fél tizedet javított addig, Checo kb. 2-t. Nem értem, hogy miért sétakocsikázott (Cunoda) a pályának azon részén. Csalódás, hogy ez történt, mert mindkét versenyzőnket érintette az eset, és mindketten elég dühösek. Ettől függetlenül még a második sor a miénk, és innen is jó versenyünk lehet.”

Horner azt is hozzátette, hogy amellett, hogy a Mercedes remek munkát végzett az időmérőn, ők saját magukhoz képest alulteljesítettek.

„Nagyon, nagyon gyorsak voltak ma. Szerintem már tegnap is láttuk, hogy megoldották azokat a problémáikat, amelyek itt szoktak felmerülni a motorjukkal kapcsolatban, mi pedig alulteljesítettünk a Q3-ban.”

„Szerintem a verseny is nagyon szoros lesz, és kemény dolgunk lesz a jó végsebességük miatt.”

„Óvatosnak kell lennünk, nem követhetjük őket túl sokáig, mert a gumik túl fognak melegedni. A legelső lehetőségünk az első kanyarban lesz a rajtot követően, mert a szélárnyék az első körben a legerősebb.”

Hamilton: fogalmam sincs, hogy kerültünk ide

megosztás
hozzászólás
Verstappen körét „megsemmisítette” Perez és Cunoda hibája
Előző cikk

Verstappen körét „megsemmisítette” Perez és Cunoda hibája

Következő cikk

Íme a 2021-es Forma-1-es Mexikói Nagydíj rajtrácsa – öt pilóta kapott büntetést!

Íme a 2021-es Forma-1-es Mexikói Nagydíj rajtrácsa – öt pilóta kapott büntetést!
Hozzászólások betöltése