Horner csalódott, amiért Wolff bajnoki címről döntő ütközést emleget

Christian Horner szomorúan konstatálta Toto Wolff korábbi szavait. A Mercedes csapatfőnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a Senna-Prost esetekhez hasonlóan Verstappen és Hamilton világbajnoki küzdelme is egy ütközéssel dőljön el.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Öt versennyel a 2021-es világbajnoki szezon vége előtt Max Verstappen előnye mindössze 12 pont Lewis Hamilton előtt. A páros idén már kétszer, Silverstone-ban és Monzában is ütközött egymással.

A sport történetének egyik ikonikus párharca, Ayrton Senna és Alain Prost küzdelme két alkalommal, 1989-ben és 1990-ben is egy ütközéssel dőlt el. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ennek kapcsán úgy nyilatkozott, el tudja képzelni, hogy Hamilton és Verstappen harca is hasonló módon érjen véget.

Még több F1 hír:

Míg a két versenyző a Mexikói Nagydíj előtt hangsúlyozta, egyáltalán nem így szeretnék elhódítani az év végi elsőséget, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner egyenesen csalódottan olvasta kollégája szavait.

„Szerintem mindannyian sportszerű végjátékot szeretnénk látni. Biztos vagyok benne, hogy minden versenyző a pályán szeretné megnyerni a világbajnokságot” – mondta a Horner.

„Nem szeretnénk több ütközést látni kettejük között, épp elég volt már idén. Austinban két nagyszerű, tudásuk legjavát nyújtó versenyző küzdelmét láthattuk. Ha ez az év hátralévő versenyein is így alakul, akkor a legnagyobb győztes az F1 lesz. Senki sem szeretné, hogy a világbajnokság a kavicságyban dőljön el.”

Hornert lenyűgözi, ahogy versenyzője, Max Verstappen kezeli élete első F1-es világbajnoki küzdelmét, amit ráadásul egy hétszeres világbajnok ellen vív.

„Mindketten egész évben a határokat feszegették, a küzdelem végig elképesztően intenzív volt. Max minden dicséretet megérdemel amiatt, ahogy ezt a helyzetet kezelte. Az F1-ben először került ilyen szituációba, de hű tudott maradni önmagához és az elveihez. Remekül tudta hasznosítani a sportban szerzett 5-6 évnyi tapasztalatát” – mondta Horner.

Két versenyző már biztosan a mezőny végéről kezdi a Mexikói Nagydíjat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: Az AlphaTauri gyorsabb nálunk
Következő cikk Problémák a Ferrarinál: Leclerc nem zárta ki, hogy a motor hibásodott meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország