Horner: csak mi voltunk elég tökösek, hogy kimondjuk a frankót

Christian Horner büszke csapatára, hogy végig kitartottak a gumikritika mellett – mindezt annak ellenére, hogy több győzelmet is arattak a vitatott köpenyeken. A Red Bull Racing csapatfőnöke szerint csak ők voltak elég bátrak hozzá, hogy...

A szezon első felét az idei gumik határozták meg, és Paul Hembery neve szerepelt a legtöbbet a sajtóban. A Magyar Nagydíjig kellett várni a konszenzusra és a megoldásra, amikor érkeztek a 2012-es konstrukciók és az idei keverékek. Ez ártott a Ferrarinak és a Force Indiának, míg a Red Bull maradt az élen, a Mercedes pedig egyértelműen előnyre tett szert.

„Egyszerűen csak őszinték voltunk”- kezdte Horner az Autosportnak. „Nem bújtunk el a probléma mögé, és politikailag is korrektek voltunk”- jegyezte meg a brit szakember.

„Őszinték voltunk a helyzettel kapcsolatban, melyről azt gondoltuk, hogy nagyon szélsőséges. Azt mondtuk, amit nagyon sokan mondtak nekünk privátban, de talán nem voltak elég tökösek ahhoz, hogy nyilvánosan is elmondják. Végig ugyanaz volt a pozíciónk, és szerencsére csináltak valamit. Hogy most ez előnytelen számunkra, vagy esetleg segít, fogalmam sincs”- utalt a Magyar GP-től használatos gumikra.

„Nem gondolnám, hogy igazából ez bármin is változtatna. Szerintem egyszerűen csak jobb a Forma-1-nek”- fejtette ki véleményét az öszvér abroncsokról, és arról, hogy a Pirelli és az FIA cselekedett a brit futam után.

„Az év elején azt láthattuk, hogy van egy nagyon jó autónk, de a gumik túlságosan is döntő tényezők voltak. A gumikra vonatkozó kommentjeink kiegyensúlyozottak voltak – Melbourne-től Silverstone-ig. Semmi sem változott – még annak ellenére sem, hogy sikerült három versenyt is megnyerni addig a pontig. Úgy gondoltuk, hogy túlságosan szélsőségesek voltak, és nem volt helyes, hogy a versenyzőknek annyira eltérően kellett vezetniük magukhoz képest – egyben gondok voltak a gumik tartósságával. Úgy gondolom, hogy a mostanában elvégzett módosításoknak köszönhetően – melyek már Melbourne-ben is készen álltak – a versenyzők tényleg keményen nyomhatják és tesztelhetik egymást.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING