Horner büszke Verstappenre: „Velünk együtt nőtt fel”

Christian Horner reméli, még sokáig dolgozhat együtt Max Verstappennel. A csapatfőnök látta, versenyzője hogyan állta a sarat a mostani szezonban Lewis Hamilton és a Mercedes ellen, ennek gyümölcse pedig egy világbajnoki cím lett.

Christian Horner, Red Bull Racing with Max Verstappen, Winner of the FIA Formula One World Championship for Drivers

FIA

Verstappen már nagyon fiatalon a Red Bull kötelékébe került, 2016-ban pedig már az első versenyét teljesítette náluk. Horner figyelhette, ahogy a nagyra tartott tehetségük egyre jobb és érettebb pilótává válik az utóbbi években.

Egyre kiforrottabb és kiegyensúlyozottabb lett, az idei év pedig elhozta nekik a világbajnoki címet, amelyet már régóta meg akartak szerezni. „Velünk együtt nőtt fel. 16 évesen került hozzánk, és láttuk, ahogy érett fiatalember válik belőle.”

Még több F1 hír:

„Felnőtt, és láttuk őt fejlődni. Láttuk őt hibákat is véteni, de mostanra már beérett, és világbajnok lett belőle” – mondta Horner, aki nemrég szerződést hosszabbított a Red Bull-lal egészen 2026-ig.

A csapat persze szeretné kitolni Verstappen szerződésének időtartamát is, amely jelenleg 2023 végéig szól, és maga a holland is jelezte, hogy szívesen maradna még hosszú évekig a jelenlegi helyén.

Az F1-ben persze sosem lehet tudni, és vélhetően továbbra is vannak teljesítményalapú kitételek a világbajnok szerződésében, jövőre pedig új szabályok jönnek, így nem lehet biztosra megmondani, hogy milyen lesz az erősorrend.

Prost szerint Verstappen csak jobb pilóta lesz a vb-címe miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: Mazepin túlaggódja a Haastól távózó mérnökökkel kapcsolatos híreket
Következő cikk Schumacher: „Azt mondták, hogy nagyon hasonlítok apámra“

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország