Horner bízik benne, hogy egy remek autóval ajándékozhatják meg Perezt

A Red Bull napokon belül bemutatja a legújabb autóját, ám addig is viszonylag gyakran hallhatunk újabb nyilatkozatokat a csapat háza tájára. Most Christian Horner ejtett szót többek között Sergio Perez leigazolásának körülményeiről.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Racing

A Red Bull 2021-ben új pilótafelállással vág neki az idénynek, hiszen Albon helyett Perez vezeti az alakulat egyik autóját. A mexikóitól rögtön remek teljesítményt vár el a csapat, főleg azért, mivel hosszú ideje a Forma-1-ben versenyez.

„Sergiónak sok tapasztalata van. El tudja vinni az autót a célig, és megóvja a gumikat” – fejtegeti Horner az Auto, Motor und Sport kérdésére. „Ő egy kemény harcos. Úgy reméljük, hogy nagyobb egyensúlyt hoz a csapatba, hasonlóan ahhoz, amivel egykor Max Verstappen és Daniel Ricciardo révén rendelkeztünk.”

Még több F1 hír:

„Remélhetőleg Sergio megkapja a lehetőséget, hogy egy jó autóban üljön. Ez rajtunk múlik, hogy elérhetővé tegyük a számára” – utalt arra Horner, hogy az új konstrukciónak döntő szerepe lesz abban, hogy közeledjenek a Mercedeshez.

„Szokatlan ajándék volt, hogy egy Sergio Perez kaliberű pilóta a piacon volt. Nem kellett sietve cselekednünk, az egész szezont megnézhettük, valamint analizálhattuk a saját versenyzői helyzetünket. Összességében az volt a legésszerűbb nekünk, a csapatunk számára, hogy Sergiót és Maxet párosítsuk.”

Bemutatták Räikkönen és Giovinazzi 2021-es autóját, az Alfa Romeo C41-et! (videó)


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 110 kört tett meg ma Leclerc a Pirelli 2022-es gumijaival Jerezben
Következő cikk Ezt a sisakot fogja használni Räikkönen a Forma-1-ben a 2021-es szezon alatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország