Horner, bár nem szívesen, de elfogadja a versenybírák döntését

A Red Bull csapatfőnöke úgy gondolja, Max Verstappen megérdemelte volna a második helyet, amit kiharcolt magának a pályán, de így is nagyon elégedett.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Gareth Harford / Motorsport Images

A mai Monacoi Nagydíj egyik legfőbb beszédtémája Max Verstappen teljesítménye volt, aki a Charles Leclerc és Nico Hülkenberg ütközése, és előbbi padlólemezének szétdarálása utáni biztonsági autós fázistól fogva folyamatosan nyomás alatt tartotta a versenyt vezető Lewis Hamiltont, egy ponton egy elég vakmerő manőverrel pedig majdnem meg is előzte őt, azonban a két autó összeért, és így maradt az eredeti felállás. Verstappen végül a második helyen ért célba – más kérdés, hogy egy, Helmut Marko által már erősen kritizált korábbi öt másodperces büntetés miatt végül lemaradt a dobogóról, negyedik lett, csapattársa, Pierre Gasly előtt. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke egy fokkal visszafogottabban, de azért némi passzív agresszióval a hangjában fogadta a történteket:

„ Sajnos a boxban összeért a két autó, és ezért Max megkapta a büntetést. Kár érte, mert remek versenyt futott, a lelkét is beleadta a futamba, de ezek után nehéz nem keserű szájízzel fogadni a negyedik pozíciót. El kell fogadnunk, hogy a bírák meghozták a döntést, ami szerintük igazságos, innentől kezdve Max egyetlen esélye az volt, hogy megelőzi Hamiltont és kiautózza az öt másodpercet.Nem jött össze neki sajnos, de már maga a teljesítménye dobogót ért volna. Folyamatosan küzdött, mint egy oroszlán, végül be is vetődött mellé, ami sikertelen volt, de szerintem egy próbát megért.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Gareth Harford / Sutton Images

Horner szerint a holland pilóta, aki korábban nem egyszer volt kereszttűzben túlzott bátorságáért, Monte-Carloban példamutató nyugalomról tett tanúbizonyságot, és volt pár kedves szava francia csapattársához is:

„Szerintem nagyon visszafogta magát, folyamatosan építette magát arra a pillanatra, amikor érzi, hogy megvan az esélye előzni. Végül csak egy ilyen esély adódott, pár körrel a vége előtt, és ő odatette magát, ami teljesen rá vall. Mindent egybevetve jó dolog, hogy mindkét autónk az első ötben ért célba. Pierre is remek versenyt futott, főleg a tegnapi büntetése után, ez az ötödik hely nagyon jó eredmény tőle.”

Még több F1 hír:

A nap végén mind a négy Honda motorral futó gép a pontszerzők között haladt át a célvonalon, ami a motorbeszállító vezetőjének, Tojoharu Tanabénak is örömöt okozott, még ha a büntetés miatt ő is húzta a száját:

„A végső eredmény az, ami le van írva. Kicsit csalódottak vagyunk persze, de Max mai teljesítménye a mi mérnökeinket, és valószínűleg a szurkolókat is fellelkesítette. Nagyon jó érzés, hogy mind a négy Hondás autó pontszerző helyen végzett. Sajnos Monaco nem a legmegfelelőbb helyszín a motorteljesítmények kiértékelésére, úgyhogy úgy vesszük, még mindig van hova fejlődni. Nem vagyunk még jobbak a Ferrariknál, de összességében mindenkinek egy hullámvasút ez a sport. Kivéve a Mercedesnek. Ők csak mennek töretlenül, fel és fel!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk SZAVAZÁS: Ki volt a nap versenyzője a Monacói Nagydíjon?
Következő cikk Vettel többet vár a második helynél, mégis örül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország